Első nap Szöulban

A leszállás utána az egész ügyintézés (amitől a legjobban tartottam – visszafelé ugyebár nem vettem jegyet, mert nem akarok 3 hónap után hazarepülni, inkább továbbállok egy másik országba) jobban sikerült mint gondoltam. A vámon egy hölgyhöz kerültem, aki rá se hederített a meghívó levelemre. Még a gépen kiosztottak 2 nyomtatványt, amit most itt meg is mutatnék. A triviális kérdéseket már ismerhetjük az amerikai verzióból: Van-e önnél drog? Ki az aki erre Igen-el válaszol? LOL

A nyomtatvány kitöltésével egy parám volt, hogy 400 USD felett minden érték árunka minősül, még az is ami a személyes tulajdonodban van. Azért egy MacBook Pro igencsak meghaladja ezt az összeget. Magyarországon senki sem tudott válaszolni a kérdésemre, mert senki sem hozott laptopot. Fene a geek pofámat. :) Az egész viszont senkit sem érdekel, laza volt minden, de azért beírtam 600 USD-t az értékhez. A magyar fémdetektoros kapu besípolt mindenre, a koreai meg mintha be sem lett volna kapcsolva, úgy reagált.

A másik para (para No. 2) a gyógyszerek voltak. Hoztam gyógyszert az allergiára, az asztmára, az emésztésre (fene tudja miket fogok itt összeenni, mert ugyebár én mindent ki akarok próbálni – nem, macskát nem eszik itt senki, szóval megnyugodhattok), és a fejfájásra is. A gyógyszerek a kézipoggyászban voltak, de ez sem érdekelt senkit.

A bal fülem már Doha óta fájt, de ezt a már szárazföldön töltött alvás gyorsan megoldotta. A klíma szinte ugyanaz, mint Magyarországon (legalábbis amit az első nap éreztem), de hidegebb van. Míg otthon 22 fok itt jó ha 10. A kabátomat cipelem Pestről és utálom mert nehéz vele minden. Magamra nem vehetem, mert hőgutát kapok, viszont Szöulban egyenesen jól jön.

Wifi egyébként az egész repülőtér területén van. A reptéren váltottam pénzt (a szokásos – hogy Fábry szavaival éljek – „turista-szopatás” ellenpéldájaként itt a reptéren a legolcsóbb a pénzváltás) és százezer won-ok vannak a birtokomban. Mondanom sem kell, hogy a won az ex-lírához hasonlóan érdekes váltószámmal bír. :)

Az eredetileg „várunk a reptéren” verzió az indulás napján a „gyere csak te el a reptéri gyorsvasúttal a Hongik University megállóig”-ra módosult, de mint született piktogram-olvasó embernek nem okozott ez se problémát. Annyira logikus a jelzések rendszere mindenhol (ráadásul romanizált verzióban is kinn vannak a helyek), hogy nem lehet eltévedni – gondoltam én. :) Amúgy a vasút tényleg meglett. Erre jegyet kellett kérni. Segítőkészség a maximumon. Mivel az Incheon reptér igencsak nem Szöulban van, kb. 1000 forintnak megfelelő összegért jutottam el a városig. A vasút hol metróként működik, hol InterCity-vé alakul át. Gyors és tiszta.  A megállól előtt mindent kiírnak, angolul is, sőt be is mondják. Az egész szakasz kis lámpákkal van ábrázolva, így még a két megálló közötti részeken is up-to-date az ember. Ez a 21. század, illetve ilyennek kellene lennie. Ők ezt a gazdaságot építették fel 50-60 év alatt (míg nálunk más történt addig), és ennek jár a csodájára az egész világ. Van is mire büszkének lenniük.

Az emberek tényleg olyanok mint a filmeken (persze a filmek csalóka infót juttatnak el az emberhez – de ez így van máshol is – az igazi Baywatch helyszínen sem Pamela Andersonok rohangásznak a strandon), Ettől függetlenül a fiatal férfiak öltönyben virítanak, a nők pedig tényleg a mindennapokat is divat-dívaként élik meg. A kiskosztüm és a főleg lábakat hangsúlyozó szerelés itt a menő. Koreában egyébként a fő szabály, hogy a felső zárt (melleket sosem villantanak, de még csak dekoltázst sem), viszont a lábak azok nagy hangsúlyt kapnak, azt meg kell mutatni. :-) Nem mondom, hogy kimondottan zavar ez a szokás, mert az ázsiai nőknek tényleg szép lábaik vannak. Ettől függetlenül persze van vastag lábú hölgy is erre felé, és nem mindenki öltözik tip-top módi szerint. Van aki tényleg szakadt, de senki nem nézi le a másikat, max a szépen öltözött hercegnőknél esélye sincs a punk külsőt felvállaló srácnak (… talán a filmeken). :)

A gyorsvasút megállóiban szó szerint fal méretű LCD kijelzők vannak, amelyek összefűzve hihetetlen élményt nyújtva ontják a marketinget. Persze első helyen a kpop idolok (így hívják az istenített tökéletes külsejű és tulajdonságú sztárjaikat, akiket „követni kell” és megvenni mindent amit ők mondanak) által hirdetett termékek vannak.

Itt „véletlenül” épp a 2NE1 vezetőjét CL-t sikerült elkapnom :-)

Gabriel a tájékozódás mestere persze leszállt a Hongik University (sok Magyarországon tanuló koreai diák egyébként itt kezdi meg tanulmányait és innen kerülnek „kiküldetésre” Budapestre) megállóban csak nem tudta, hogy annak van vagy 9 kijárata. A kijáratot persze nem úgy kell érteni, mint a Deákon. Itt elektronikus kapuk vannak és ha egyszer már kimentél az 5-ös Exiten akkor az nem enged vissza. Nos én kimentem és a 8-asnál vártak. Mobilhálózat ugye meg sem jelenik a telefonomon (tök más rendszer) wifi pedig csak kávézók előtt volt így a KIK neveztű alkalmazáson keresztül kommunikáltunk. Írtam én, hogy milyen kávézó előtt állok, csakhogy minden kijáratnál volt egy belőle. Ok, megpróbáltam visszamenni, de a rendszer már nem engedett. :-) Nagy hajlongások közepette (megy ez nekem és bejön ez a tiszteletadás) az egyik metrós-tisztnek elmondtam, hogy engedjen már vissza és ott meg engedjen ki. Ez a kijáratok gócpontjánál volt, mert mondanom sem kell, hogy mire rájöttem, hogy rossz kijáratnál vagyok addigra mentem vagy 500 métert. Ok, ugyanennyit vissza és megint ki a 8-as felé. Máskor jobban kell figyelnem, ennyi. :-)

A bőröndöm kerekei elvesztek, komolyan nem tudom, hogy hol, mert mire végigvonszoltam a bőröndöt a 8 kerékből kb. 4 volt meg. Remek!

A bejáratnál aztán kiszúrt a két lány, akiket elém küldtek (Sosin és Hana). Sosinnal leveleztem le egyébként az egész kiruccanást. Mi a fene ez? Miért van az, hogy nekik megéri hogy én kijöjjek? Milyen önkéntes munkáról is van szó? stb. Nem volt nehéz kiszúrniuk, mert a Hongik University megálló egész területén (irtó nagy), én voltam az egyedüli fehér ember. :-) Szembe rengetegen jöttek és mindenki meg-meg nézett. Először éreztem magam kisebbségben. :-)

Lényeg, hogy a lányok elvezettek a helyszínre, ami igazából egy meditációs központ, ami elég híres, mert a koreai legfelsőbb körök családjainak tagjai is ide járnak workshopokra. Nem akarok mindenki fárasztani a részletekkel, de ez itt egy nagy család. Az emberek jönnek mennek. Mindig van itt valaki önkéntes, ami igazából inkább arról szól, hogy jól érezze magát és megtanulja a kultúrát. A munka másodlagos. Mindig van mit csinálni és segítségre is szükség van. Később kiderült, hogy ó hát én tudok weboldalat is csinálni, meg blogot. Hát ilyen ember kell nekik. :-) Amúgy érdekes mert a hely fenn van egy koreai kuponos oldalon, szóval van azért itt marketing-gépezet, de én azért kapásból kiszúrtam az erősségeket és a gyengeségeket. A hely mellett van egy kávézó is, autentikus minimalista hangulattal. Ez is nagyon koreai filmeket idéz, de a minimalistát úgy kell elképzelni mint a geek-kávézókat a San Franciskóban. Menő hely! Valaki felrakta Foursquarre is (gondolom egy vendég), szóval még ezen is van mit reszelni. :)

Az itteniek nagyon kedvesek, mindenki kérdez valamit. Az „anomhaszejó” a leggyakoribb szó (ez a köszöntés) és a hajlongás sem maradhat el. Nagyon tetszik ez az egész! :-) A filmekből nekem az jött le, hogy azért zárkózottak a koreaiak és a pesti diákok sem nagyon repestek az örömtől mikor beszélgetni akartam velük. Ezzel ellentétben Hanáékkal állandóan fetrengünk a röhögéstől és abszolúte ilyenkor megszűnik minden különbség. Angolul nem mindenki tud, de a „How are you?” az mindenkinek megy.

sAmíg Pesten éltünk midnig tervben volt egy koreai étterem meglátogatása. Hittem abban, hogy sikeres lesz a projektünk és akkor megjutalmazhatjuk magunkat egy ilyen vacsorával. Persze nem kellett volna így túlmisztifikálni az egészet. A lényeg, hogy kimaradt és vidékről már elég nagy kihívás lett volna egy ilyen. Lényeg, hogy tegnap átestem életem első koreai étkezésén. A kimchi (káposztaéltel – képen az előtérben – bocs a fotó minőségéért, de nem volt túl sok fény) nagyon bejön. Mivel a konyha az irodarésszel egybe van nyitva, ezért ennek az illata érződik az irodában is (ahonnan most ezt a posztot írom).

A disznóhús (pontosabban a szalonna) viszont igencsak megszokás kérdését veti fel, mert nem nagyon jön be. Szerintük a kollagén miatt jót tesz a bőrnek, és ettől nem lehet hízni – állítják. Én minden esetre arra kértem őket, hogy 1 hónapig ne adjanak enni, mert túlsúllyal jöttem ki, tehát ha lehet ne etessenek. A koreai konyha előnye egyébként, hogy 80%-ban zöldségekből és 20% húsból áll. A magyar meg ehhez képest húst-hússal :) Újabb dolog ami bejön. Olyan slim leszek mire hazamegyek, hogy ihaj. A kaják fantasztikus jók, meg hát én sosem voltam az a fajta turista, aki elmegy a Kanári-szigetekre és ott csirkepaprikást akar enni, mert hát az az igazi étel. A kultúrákat meg kell ismerni és ha lehet nem különcködni. A szalonnával bajok lesznek – ezt azért érzem. :-)

Egyébként van is egy ilyen Wonder Girls-ös videó, ahol az amerikai (szerintem idétlenül viselkedő) műsorvezetőnek mutatják meg, hogyan is kell salátába csomagolva enni egy ilyen szalonna-fűszer stb. „csomagot”. (3 perc 40-től):

A Wonder Girls egyébként egy USA-ban promotált koreai kpop csapat. Talán ők az egyetlen kpop csapat, akiket mertek az amerikai piacon is tolni. Egyébként hiába sikeres a kpop a tengerentúlon, Japánban vagyonokat lehet keresni a lemezkiadással, de az USA piac még mindig vékony jég, attól függetlenül is, hogy a 2NE1 megnyerte az MTV Iggy legújabb nemzetközi zenekar díját.

Visszatérve a tegnapi napomra, mindenkinek be lettem mutatva egy nagy teremben, és mindenki odavan meg vissza-van attól, hogy idejön egy fehér ember aki a kultúrát akarja megismerni és koreaiul akar tanulni. :-) Végén már nekem volt ciki, hogy kérdésekre kellett válaszolnom (Hány éves vagy? Mi a foglalkozásod? Mesélj Magyarországról! stb.). A vezető mindenkinek a lelkére kötötte, hogy ha nem fogok tudni 3 hónap múlva sem koreaiul, akkor azért ők lesznek a felelősek. LOL :-)

A tegnapi este még egy alacsony költségvetésű független film vetítésével végződött, ami alatt már voltak mikro-alvásaim, szóval éreztem, hogy aludni kéne. Itt mindenki elég későn fekszik le (azt hittem, csak én vagyok meghúzatva, hogy 2-3-kor megyek aludni, de itt többen így élnek), de azért 7-re már mindenki haptákba vágja magát. Na ezt hogy? :-)

Tegnap még beszéltem egy nagyon fiatal monk-al (nem a flúgos nyomozó, hanem egy szerzetes), aki szerint 3 fő bűn van aminek ellen kell állni és korlátokba kell szorítani: 1. alvás 2. evés 3. szex – ahogy most ti néztek, na úgy néztem én is. Lehet ezért alszanak ezek is 4 órát? Persze viccelek, mert nem monkokkal lakom, csak érdekes volt a sráccal való beszélgetésünk.

Tegnap, lehet a fáradtság miatt, de nem tudtam még mindig felfogni, hogy itt vagyok. Tudom ez az áradozás már nyálasban megy át, de akkor is „Bakkeeeeer Korában vagyok!”

Az elalvás nem ment egykönnyen, mert 3 másik 19-20 év körüli sráccal vagyok egy szobában, akik a sötétben (sírva röhögök) kezdték el kérdezgetni, hogy na akkor milyen koreai zenét is szeretek. Erre én soroltam a kpop lánycsapatokat és kiderült, hogy ők sincsenek annyira képben, mint én. Egyébként idáig még bárkivel beszéltem, mindenki ledöbbent, hogy kpop-ban jobb vagyok mint ők és a nagy Sejong királyról (ő eszközölte ki, hogy írásjeleket váltsanak – hangul) mesélek nekik. :-) Hát ez van ha könyvmoly az ember na. :-)