Mondanom sem kell, hogy a mindennapjaim bizonyos részét az Észak-Koreával kapcsolatos cikkek, hírek, történetek olvasásával töltöm. Valahogy rákattantam a témára, és szinte már hobbi szintre fejlődött az érdeklődés. Tény, hogy felfoghatatlan az egész. Van egy nép, aki egy határral ketté lett választva. Testvérek és volt idő, hogy egymást ölték. Az egyik filmben volt egy jelenet, ahol a déli katona felvette egy északi ellenség egyenruháját, hogy beférkőzhessen az ellenség soraiba. A beszédéről, sőt semmiről sem ismerték meg, csak a bakancsa árulta el. Na ez milyen már? Számomra felfoghatatlan.
Nyilván a mi gondolkodásunkkal divat északot utálni, és délt éltetni, de sosem tudhatjuk az emberi léleknek mi a jó. Nem egy embert tudok mondani, aki nosztalgiázik a 70-es, 80-as évek szocialista rendszerébe, mert ott az ember helyett gondolkoztak, döntöttek és gondoskodtak róla. Konkrétan a volt szocialista országok épp ennek a levét isszák meg, amikor a lakosaik elveszítik a talajt a lábuk alól… hiszen igazából a gondoskodást veszítik el. A kapitalizmus szépen csillog, de nagyon hideg tud lenni, ha ez ember nem tudja megoldani az életét. Hogy most a képzettség, a karrier, vagy az ügyeskedés a lényeg, ebbe most ne menjünk bele.
Észak-Koreában most változások vannak. Vannak akik elmenekülnek onnan, az új vezérrel viszont még a saját népe sem tud mit kezdeni. Olyan mintha Gorbacsov féle időszakba lépne az ország, mert egyre több mindent engednek meg országon belül is (a nők viselhetnek rövidebb szoknyát és fülbevalót is, stb.). Még egy olyan kiáltványt is képesek voltak kiadni, hogy aki most visszatér, azt nem büntetik meg. Ennél felfoghatatlanabb csak az, hogy több százan (!) vissza is tértek. Hogy most család miatt, vagy nosztalgia miatt, azt nem tudom. Sosem voltam ott, de ha sikerülni is oda kerülnöm (bár kétlem ennyi itteni pecséttel az útlevelemben), akkor sem azt látnám ami a valóság, csak egy színjátékot, amit a turistáknak szól.
Nem tudom mi lesz… Ma hallottam egy történetet egy északi tanárnőről, aki most 40+ éves. Ennek a nőnek minden nap le kellett oktatnia az épp aktuális vezérről szóló ideológiát és éltető dolgokat. Ha nem tette volna, mehetett volna a munkatáborba. Most egy szöuli múzeumban dolgozik. Vannak turisták, akik hallották a történetét és szeretnének vele egy közös fotót, amit ő sosem enged, mert fél, hogy a fotó kikerül a nagyközönség elé és valaki felismeri. Félig-meddig rettegésben él, miközben szabad. A szabadság persze egy relatív szó, és lehet épp erre tudnak pszichológiai nyomást gyakorolni az északiak. Lehet épp ezért választották többen, hogy hazatérnek.
Most következzen egy utcai-kampány fotósorozat Szöulból, amely az északi rezsim elleni tiltakozásról szól. A végére a szomorú képsorok után azért rakok egy vicces videót a két Korea közötti határvonalról.
Remélem, hogy egyszer elérkezik az idő az ilyen mókára is:
4 Responses to Északon a helyzet változatlan?