Szöul (Incheon) – Moszkva (Sheremetyevo) Aeroflot

Vicces, hogy még mindig sokan meglepődnek azon, hogy otthon vagyunk, de hát ez az ő problémájuk: én jelzem minden felületen, hogy hazajöttünk. Szőnyeg alatti hazasunnyogásról szó sincs. :)

Még mielőtt belekezdenék a visszaút (pontosan annak egy része) elemzésébe, engedtessék meg, hogy megosszak egy hangulatképet az utolsó esténkről / éjszakánkról. Az utolsó este ugyanis meghívtuk egy evésre-ivásra a a thai szobatársamat és a kávézó managerét (főnökünket). A manager késve jött és hozott még valakit, akinek annyira azért nem örültünk, mert tudtam, hogy vissza fog jutni a központba a mi kis ivászatunk. Később kiderült, hogy így is lett és pár mester mérges volt, hogy miért mentünk mi el inni. Jelzem nincs az ivással semmi gond, csak búcsúzóul kaptunk egy kis pénzt amit összedobtak nekünk és azt hitték, hogy mi ebből a pénzből „isszuk le magunkat”. A félreértés nem nagyon sikerült tisztázni, mert addigra mi már Magyarországon voltunk, de volt egyfajta negatív szájíze az egésznek, amire X hét után már emlékezni sem fog senki, de ettől függetlenül fogtam a fejem, hogy miért kellett elhozni egy olyan személyt erre az estére akiről előre tudtam, hogy vissza fogja mondani a dolgokat. Itt egy kép a tipikus koreai sütögetős asztalról. Komolyan ilyen kellett volna minden két hétben és jobban bírtam volna a strapát. :)

Miközben a számban összefut a nyál, át is térnék a repülőútra. Ígéretet kaptunk ugyanis, hogy kivisznek minket Incheonban a nemzetközi reptérre, ahova 4-5000 won (kb. 1000 HUF) értékben fejenként mi is kijutottunk volna, de hát azért mégis más ha az embert háztól-házig szállítják. Reggel elindultunk tehát a központot is útba ejtve (és pár embertől még elbúcsúzva) Incheon felé. Igazából az autóút alatt kezdett derengeni a döntés, hogy ez már nem vicc: hazamegyünk. Az egyik oldalam azt mondta, hogy nincs mit lelkizni, mert úgyis visszajövünk (ezt több forrás is megerősítette, amibe most nem mennék bele, de Koreában nem egy olyan ismerősöm van, aki előre olyan dolgokat megmond, amik be is következnek, pl. hogy otthon még betegebbel leszünk – ez be is jött – vagy hogy márciusban ismét Koreában leszünk), a másik oldalam meg azt érezte amit egy amerikai srácról olvastam, aki még mielőtt Japánban felszállt volna a gépre toporzékolva földhöz vagdosta magát (mert nem akart hazamenni). Na jó belegondolva azért ennyire nem veszélyes a helyzet, csak azért dolgoztak bennem az érzelmek, miközben a mikrobuszunk vészesen közeledett a reptér felé.

Sokan, akik nem éltek át hasonlót nem fognak megérteni és lehet itt jönni hazaszeretettel, meg honvággyal, de szerintem ez bennünk már másképp működik. Pár nap után az ember otthon felfogja, hogy semmi nem változott otthon. Az emberek itt nem értik meg azt amit átélt, de közben nem is ez a dolguk, mert mindenkinek megvan a maga élete. Nincs is annál unalmasabb, mint amikor valaki prezentációt tart a nyaralásáról. Mi ezt nem tesszük csak ha kérdez valaki. Ezen a szinten már túlléptünk. Lényeg, hogy ott maradt valaki Koreában, ahol idegenek voltunk, de itthon is idegenek vagyunk már, mert itt meg hiányoznak dolgok. Tudom, hogy ezt félre lehet érteni, mert van aki ezt úgy értelmezi, hogy megtagadom a hazámat, ami nem igaz (amúgy az igazi hazám Szlovákia, tehát tripla képzavarral állunk szemben). Egyszerűen azt éljük át, amit sok utazó és ezt lehet nevezni nyugtalanságnak, de fel lehet fogni úgy is, hogy van akit az elégít ki ha nem egy helyen kell leélnie az életét. Mindkettőnek megvan a maga pozitív és negatív oldala is.

A reptér parkolójában irtó hideg volt, a csomagunk meg a kijövetelünkhöz képest nehéz és nagy térfogatú. Az ember elgondolkozik, hogy ha hazautazik mi értelme a minimalista szemléletnek… a fő gond az ajándékokkal van. Nem amiket mi vettünk, mert azokat igyekeztünk kis méretűekre korlátozni, hanem azokkal, amiket mi kaptunk. Egy nagy táska félkész étel, kekszek, levesek, algalapok, amelyek mind-mind fontos kellékei annak, hogy még egy hónapig legyen valami emléke az ízlelőbimbóinknak is Koreából. Hogy a házvezetőnő honnan tudta meg, hogy mi a kedvenc ramjonom (félkész dobozba csomagolt és abban leforrázható leves, melyet a koreaiak maguk is egészségtelennek tartanak, de ha nagyon rohanni kell azért megesznek), miközben sosem ettem előtte? :) Kémek vannak a rendszerben, ezt mindig is tudtam. :-)

Check-in, várakozás, búcsúzkodás (ami sosem volt a kedvenc tevékenységem, de volt némi érzelmi töltet azért ebben is) után bementünk a belső zónába. Azt tudni kell, hogy az Incheon  reptéren a vámellenőrzés után a sok vámmentes bolton túl van egy robot vezérelt földalatti vasút, ami átvisz a tényleges reptérhez. Ide átérve volt egy kis szusszanásnyi idő egy kávéra, amit persze nem mi főztünk. Vicces, de amióta megtanultunk új szakmánkat (barista), azóta minden kávét komoly szakmai szemmel értékelünk és legszívesebben magunknak készítenénk el a pult mögött (ami persze nem lehetséges). :)

Egy biztos, ha nemsokára megy a géped ne rendelj hot americano-t, mert a barátnőd jegeskávéjának maradékával fog kellened meginni. :) Amúgy ha tudom, hogy a gépünk egy órát fog késni akkor vígan üldögélek még itt tovább…

A gép pedig késett. Őszintén, nekem nem voltak előítéleteim az Aeroflottal, meg nem nagyon érdekeltek ilyen dolgok, hogy „orosz” stb. És? Én az a fajta ember vagyok, aki mindenkinek ad egy esélyt. Egész életemben a legnehezebb útját választottam mindennek. Sokan nem értették, miért mentem gépésznek ha gondjaim voltak a fizikával, vagy miért kezdem el a multis karrieremet is egyetemi diplomával gyártósori munkásként. Ilyen vagyok, ezért nem hatnak rám a riogatások miszerint „a moszkvai reptéren tűntek már el emberek”.

Egy dolgot kijelenthetek. A Szöul és Moszkva közötti Aeroflot járat volt életem eddigi legjobb repülőútja. A többi infót a képek alá szúrom be.

• Ez volt a mi kis gépünk, ami nem is volt olyan kicsi. Airbus A330-300
• Korean Air Catering - hát igen, az étel is ital feltöltés miatt késtünk, de később kiderült, hogy nagyon is megérte. Az előző képen látszik, hogy 2 konténerből töltik fel a gépet.
• Eljött a beszállás ideje: már nincs visszaút!
• A gép ámulatomra nagyon felszerelt. Takaró, kispárna és ez csak a kezdet.
• Ok a felszereltség ugyanaz volt mint a Quatar járaton, de éreztem, hogy ezzel nincs vége.
• Hosszú úton alap, hogy saját multimédiás felületet kapjon az ember.
• Még a földön bekapcsolták az elülső kamerát. Na ez egy élmény, komolyan.
• Életemben először élveztem, hogy nem ültem az ablak mellett. Elrontottam a foglalást, mert nem regisztráltam előbb az Aeroflot oldalára, ezért a helyet kiválasztani már nem volt mód. Ettől függetlenül oda ültetett a rendszer, ahova szerettem volna (a szárnyhoz).
• Egy fotó a felszállásról (videók a következő cikkben).
• Leírni is rossz: Viszlát Korea!
• A kék szín a legjobb háttér! :)
• Eljött az első étkezés ideje. Még a foglalásnál Melinda gyümölcs ételt kért én pedig laktózmenteset.
• A Quataron is speciális ételt kértem, de ott figyelembe sem vették, itt viszont a kísérők nagyon odafigyeltek, de jelezték, hogy ha nem lenne elég akkor 10 perc múlva kiderül, hogy marad-e még normál adag. Később vissza is jöttek. Komolyan ekkora figyelmet én gépen még nem tapasztaltam.
• Valahol Kína felett. Nagyon kis részt repültünk Kína felett, de egyszerűen felfoghatatlan, hogy milyen tájak léteznek. A fotókért köszönet Melindának.
• Az is felfoghatatlan, hogy itt emberek élnek.
• 
• 
• Erre mondják, hogy ilyen pedig nincs... hát van!
• A gépen megnéztem 4 filmet !!! Ez épp a Titánok harca. Elég sokszor felálltam és mászkáltam, nyújtóztam. Jó repülőút volt! Csak áradozni tudok és minden túlzás nélkül.
• Mivel a Föld forgásával szembe repültünk, a naplemente elég hosszúra sikerült. :)
• Hát ilyen az irányító konzol. Egyes gépeken még e-mailt is lehet küldeni a gépről, ezért a billentyűzet. Elég sokat játszottak passziánsz vagy egyéb játékot. Azért én maradtam a filmeknél.

Ha negatívumot kell mondanom az útról az egy két dolog:

1. az orosz légi kísérők valami mértéktelen mennyiségű parfümöt fújnak magukra – lehet, hogy csak ételosztás előtt, de márka ide vagy oda nagyon tömény illatfelhőkben közlekedtek

2. a gépen kiosztott fülhallgató elég rossz minőségű és a film megszakad (pause) ha bejelentés van, amely ráadásul unalmas és semmit sem érő információ hangzik el („ne dohányozzanak, öveket hagyják becsatolva”), mindez a legtiszteletteljesebb és leghosszabb formában, oroszul, angolul, majd amikor már végre újra élvezné az ember a filmet még koreaiaul is. Idegesítő, akkor is ha örömöt okozott, hogy az orosz beszéd nagy részét értettem.

Ettől függetlenül (mert gondolom érzi mindenki, hogy ezek nem nagy dolgok) csak ajánlani tudom az Aeroflot Szöul és Moszkva közötti járatát.