You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.
Ha valaki Szöulban jár és nem akar nagyon nagy távolságokra menni a királyi palotától nem messze egy emelkedőn felsétálva helyben is talál tradicionális városrészt (falut). A hely érdekessége, hogy hegyen van, tehát nem olyan mint amilyen falukban idáig jártam itt. Eléggé meg kell dolgozni a látványosságok megtekintéséért, de megéri. Útközben mindig van egy kis művészkávézó, stb. Hangulatos rész ez is.
Mi a Fashion street után mentünk erre a helyre, ezért tényleg már fotózni sem volt erőm. Ez volt egyébként az egyik legkeményebb nap itt, de mivel a Kyungbokgung palota tényleg egy köpésre van innen, egy kalap alatt akarta letudni a vezetőnk a dolgot.
Nem akartam mindenkit untatni a hosszú hétvégés kirándulással, ezért ma szombat révén a múlt hét szombatot írnám le. Szétszedtem inkább a 3 napot 4 részre.
Nos ugyebár ott tartottam, hogy sötétben megérkezés, fáradtság és nem alvás (nem bírták a fiúk lekapcsolni a villanyt) közepette azért másnap csak eljött a reggel. Nagyon fáradtan keltem. Az egy szem fürdőszobára (és wc-re) voltunk vagy 12-en és mire rám került volna a sor, addigra egy szigorú arcú monk már kihajtott mindenkit a házból. 7-kor kötelező torna volt, amit égnek álló hajjal, büdös szájjal és csipás szemmel kellett végigcsinálnom. Utólag vicces az egész, de ott azért „na itt ment el a kedvem az egésztől” hangulatú érzéseim voltak. Persze minden múlandó.
A mozgás, torna, játék (fogd meg az egyik lábad és ugrálj a másikon és próbálj meg fellökni minél több embert a másik csapatból, de ne dőlj el) persze elég gyorsan felébresztette az embereket és mivel a meditációhoz nagy adag ellazulás kell, kész volt mindenki a végére. Mármint kész a reggeli napfényben való meditációra. Hát az élmény elég nagy. Meditáltam már a Bukhansan hegyekben (Szöul mellett), de ez valahogy teljesen másképp hatott rám. Persze közrejátszott az is, hogy lassan már harmadik hete csinálom ezeket a gyakorlatokat és egyre nagyobb mélységeket fedezek fel, főleg magamban. Már nem probléma ha valaki épp elmegy mellettem, vagy becsapódik egy ajtó, vagy ha épp valakinek sms-e érkezik, mert habár érzékelem ezeket a dolgokat, ki tudom zárni azok zavarását. Egy hegyekre és völgyre néző erdei tisztáson meditálni a reggeli napfényben, teljesen más érzés mint egy zárt helyen. Fizikailag és lelkileg is.
Bizonyára emlékeztek még a Nyereményjátékra, amit az ázsiai lándzsa zászlójával kapcsolatban indítottam. Hat beküldőnk van, de a számomra igazi választ egy emberke válaszolta meg (ez pedig Ágoston Peti barátom), de mivel azt mondtam minden beküldő egyenlő eséllyel indul (és a helyes válasz csak a postán elküldött ajándék értékén emel), mindenki bekerül a sorsolásba. Íme a nevek:
A sorsolásra a helyi egyik legcukibb csajt kértem meg – Jongnát – aki ha minden igaz azt is bevállalja, hogy kimondja a nyertes nevét a maga akcentusával. :-)
Egy nyugati ember számára (legyen szó bármely angolszász vagy egyéb kultúráról) irtó fura lesz a most ecsetelt szokás, mégis fontos helye van a koreai kultúrában. Már az is elég fura lehet, hogy a magázásnak is vannak fokozatai, amelyek a használt szavakra is hatással vannak. Teljesen más a köszönöm is ezeken a szinteken, miközben magyarban ugyanazt a szót használjuk itt több van ebből is. Mondanom sem kell, hogy én e miatt mennyire is repesek az örömtől. Minden egyes ilyen részlet próbál belerúgni a koreai nyelvtanulási kedvembe.
A pontot persze több minden is felteszi az i-re. Vegyük a számolást. Van a tradicionális és van a nevezzük így „modern” rendszer. Nos az azt, hogy 12 óra 10 perc van épp ezért nehogy már egyszerű legyen eme két számolási rendszerből mixeljük össze. Az órát a tradicionális rendszerből a perceket pedig a másikból rakjuk össze. Ójeeeeee.
A tiszteletadás témakör egyik fő momentuma az, mikor a tőled idősebbet „nővérnek” vagy „báttynak” hívod. Ezért vagyok én például az itteni fiatalabb lányoknak „Gabriel oppa”. Még szoknom kell, mert egyre gyakrabban hagyják el a keresztnevemet. :-)
Az index egyik cikke alapján jött az ötlet, hogy én is írjak egy szösszenetet a Dél-Koreában zajló választási kampányokról. Sok minden egy nyugati számára fura lesz, épp ezért az helyi kuriózumok miatt próbálom érdekessé tenni azt a témát, ami szerintem a legunalmasabb. Ez pedig a politika. A politikában az unalmas az, hogy habár az ország sorsáról van szó, alapjában véve emberek által mondott mondatokat kellene komolyan vennünk. XY politikus azt nyilatozta… blablaba és itt kell „húha” reakciót kiváltania az újságírónak. Elnézést ha egyes újságírókat és politológusokat sért ez a kritika, de okoskodás az egész, miközben mindenki tudja, hogy a kormányok jönnek-mennek, de az emberek életére nagyon kevést hatást gyakorolnak.
félúton „hazafelé” Szöul Mapo-gu kerületében, ilyen nagy kampányelemekbe botlik az ember
Dél-Koreában is (habár le a kalappal amit itt leműveltek – nap mint nap látom és csak ámulok a fejlesztéseken – építkezések, stb.) megvannak a problémák: infláció, munkanélküliség, kapcsolatok az északiakkal (amire szerintem senki sem tudja a megoldást, csak okoskodik) stb. A mostani miniszterelnökkel állítólag senki sem elégedett. Nem szeretik, mert üzletember, aki állítólag csak a saját meggazdagodásán dolgozik, stb. Még sem váltja le senki. Olyan minden mint a világ többi országában nem? Tudja a nép, hogy nem jó, de elvan a maga kis életével tudván, hogy feltehetően nem lesz jobb.
Lehet, most elég kemény fába vágom a fejszémet, de ezt a témát mindenképp szeretném a magam kis szubjektív szemszögéből megvilágítani. Az kihangsúlyoznám, hogy szubjektív világkép lesz ez Koreából és lehet a valóság mások szeméből teljesen más képet fest majd. Én egy konzervatívabb környezetben vagyok és nem tudom milyen az igazi koreai bulizós környezet, szóval amit írok azért nem kell 100%-ban elfogadni sőt, ha valaki másképp látja, kérem írja le hozzászólásként. Előre is köszi.
Számomra mindig is fura volt (vagy elfogadhatatlan?) az, hogy valaki a magánélet ezen részét megtervezi, gondolok itt a párválasztásra, házasságra és gyermekvállalásra. Nem a családtervezés azon részéről beszélek, amikor összeül egy pár és eldönti merre tovább, hanem arra, hogy amikor még nincs valakinek senkije már tervez. Mondok egy példát: van ugye a meditációs oktatóm aki egy 30+ korú csajszi és ő eldöntöttem hogy ebben az évben férjhez megy és családot alapít. A láthatáron még nincs senki, de a terv kész. Na ez számomra annyira más, mert nyugaton mi fordítva csináljuk nem? Lesz valaki és utána tervezünk…
Ok, otthon is ismerek pár embert, aki már menyasszony hiányában is, de megvette az öltönyét és készül a házasságra, de szerintem ez (elnézést) idiótaság. A párválasztás nem egy autó vásárlása, nem is lakás, vagy bankszámla nyitás kérdése, persze lehet én tévedek és mindent előre kellene vizualizálni („A titok” hype szellemében), de szerintem az élet spontán szép dolgok egyvelege kell legyen, főleg ha emberek találkozásáról és kapcsolatáról beszélünk. Javítsatok ki, mert lehet én vagyok az idióta…
Szóval Koreában a helyzet a következő. Az emberek kb. 10 órakor kezdenek el dolgozni (azt hiszem USA-ban is ez a módi, legalábbis az irodai szereplőkről szóló filmek alapján) és dolgoznak este 10-ig, vagy 11-ig. Igen. Tegnap végigmentem az utcán és az éttermek 11-12 között tele voltak emberekkel. Közösségi életet mindenki este él. Este? Éjszaka. A diákok ekkor szállnak le a buszról, mert épp kurzusokon, iskola utáni képzéseken, nyelvtanfolyamon, Biblia órán, zenei képzésen vettek részt. Számomra ez volt az egyik sokkok egyike. Persze nem vagyok egy megbotránkozós típus, mert én is az éjszaka 2-3-kor fekvés és a 9-10-kor kelés lelkes híve vagyok, szóval számomra ez az ideális világ (lehet ide kellett volna születnem?).
A tervezési témával kapcsolatosan azt kell mondjam, hogy ilyen elfoglaltságok mellett, szerintem a fiataloknak szexre gondolni sincs idejük. A lányok szépek, a fiúk is (férfi szemmel nehéz megítélni, de a klipekben szereplő típusokból szaladgál az utcán is elég) mégis mintha a randizás csak a filmeken létezne. Szubjektív ez is, de én ebben a városrészben több szinglit látok mint párt. Ha szóba kerül én pofátlanul rákérdezek kinek miért nincs senkije? Az egyik lány azt mondja, hogy ő nem akar randizni, bár mindig hívják. Ő az aki konkrétan lefoglalja magát emberjogi aktivizmussal és gondolom a gondolatai teljesen máshol járnak… vagy? Ötletem sincs. A srácok szerintem meglehetősen későn érnek, legalábbis fejben – gondolom én, mert a szobatársaim nagy része 20-21 év körüli, de csajozásról szó sincs. Zenét tanulnak, éneket, hangszereken tökéletesítik magukat. Általában 1-kor alszunk el és 9-kor kelünk. Napközben munka és szabadidőben zenélés, majd meditáció és megint haza és alvás. Nem csodálom, hogy nem történik semmi.
Idősebb nők és férfiak simán megvannak kapcsolat és házasság nélkül. A szingliség nem menő, mert mindenkit általában a család oldaláról „cseszegetnek”, de a mai fiatalok valahogy ezt már fel sem veszik. Szexbotrányokról nem hemzseg a sajtó, bár van egy-két dolog amiről én is tudok. Az egyik egy színésznő (vagy énekesnő) volt, akinek felkerültek fotói, videója a netre. Paris Hiltont ez lehet híressé tette, de itt az említett csaj lehúzhatta a karrierjét a WC-n. Ennyi volt. Nevezhetjük prűdségnek, de szerintem arról van szó, hogy a személyes márka onnantól kezdve sérült és már csak ezzel tudják azonosítani az illetőt. Ezzel viszont nem lehet már eladni terméket, se filmet, se lemezt.
A másik negatív példa a nagyobb templomokban tevékenykedő monk-okkal (szerzetesekkel) kapcsolatos. Állítólag van aki simán „kufircol”, hogy a dolog, szebbik jelzőjét használjam. Azt tudni kell, hogy itt két féle monk létezik. Az egyik aki mértéket tart és házasodik, családja van, a másik aki teljes mértékben önmegtartóztatást végez, mert ilyen fogadalmat tett. Nos az utóbbiakkal vannak ilyen „dolgok”. Érdekes. Az itteni Nagy Mester szerint, a házasság intézményével kapcsolatban változások kellenének, mert ez így nincs rendjén. Ugyanúgy személy szerint utálja a nagy templomokat, mert ott megférnek a mocskosságok és a képmutatás (meg a háttérben történő dolgok, a nagy anyagi bevételekről nem is beszélve).
Épp a cikk írása közben beszélgettem az AIYa kávézó tulajdonosnőjével (általában itt töltöm a szabadidőmet, mikor cikket kell írni, stb.), és szerintem minden a kultúrából ered. Régen nagy távolságot tartott a két nem, és ez a házasságig így is maradt. Még mindig ennek a hatása érződik, miközben óriási nagy változás megy a társadalomban, főleg a nyugati „menő” dolgok miatt (ami nem feltétlen biztos, hogy jó, de majd kiderül a puding evésénél).
Itt a randizás is teljesen másképp folyik. Itt baráti társaságok vannak és érthetően nehezen megy az, hogy ha egy 5-10 fős társaság vacsorázik, akkor menj oda és szólítsd le a kiválasztott lányt. Ilyenkor vagy be kell épülni valaki által a csoportba, vagy vakrandikon kell részt venned. Ezeket általában barátok szervezik, és kissé régimódi kerítősdi az egész. Szerintem ez ciki, bár a fene se tudja, véletlenek mindig akadhatnak. Egyszer chateltem egy KakaoTalk-os sráccal a témáról. Ő azt mondja, azért már nem sz@rozik és odamegy, ha tetszik neki valaki. Megkérdezi, hogy találkoztak-e már, mert ismerős neki. LOL Ez van. :-)
Azért nem kell zárkózottnak látni az ittenieket, mert a fiúk és lányok közt nagyon sokszor barátság van. Ez viszont inkább afféle, testvér kapcsolat. Beszélget a két nem, szerinte többet és komolyabb szinten mint Magyarországon, de a fejekben meg sem fordul ilyenkor a „tuti akar valamit tőlem” gondolat. Ha akar majd randira hív és akkor világos lesz az ábra. Érdekes nem?
Nyugatiként állítólag elég kis esélyekkel indulhat valaki, mert egyrészt az átlagos koreai lány zárkózott, másrészt a család nem nagyon repes az örömtől ha a „jöttment” nyugati kutya, aki jó ha köszönni tud koreaiul, elviszi a féltett lányukat messzi országba. Persze vannak kivételek. Itt van pl. Aracsi és Marci példája, akik nemsokára összeházasodnak. Persze Szöulban már lazulnak az említett szabályok és a családok mivel nap mint nap látnak külföldieket, más lesz a megítélés (de ez így van minden ország fővárosában is).
A klipek azért már egy teljesen más nyugatian erotikát és szexualitás sugároznak, lást 4 Minutes – Volume Up klip:
Az írás remélem fest némi képet az itteni helyzetről, de ettől függetlenül nem feltétlen lesz objektív, hiszen ahány ember annyi szokás és ez itt is érvényes. Ebben az országban vannak olyan „szállodák”, ahova pár órára viheted be az épp aktuális csajodat a „ha van kivel, de nincs hol” szellemében. Ettől függetlenül egy csaj sosem vállalja fel ezeket a dolgokat nyilvánosan, tehát randizni sokan titokban randiznak (már ha a a légyott a cél), mert el szeretnék kerülni a prűd társadalom megvetését.
Koreában lassan már tényleg tavasz lesz, mert egyre több fa kezd virágozni. Nehéz elképzelni az egészet, mármint, hogy tavasznak hívunk valamit, miközben semmi sem zöld, és a fák is magasról tesznek az egészre. Persze vannak előhírnökök, amelyek valami genetikai hiba kapcsán hamarább virágoznak a kelleténél. :-)
Tisztában vagyok vele, hogy az utazásokról szóló beszámolók néha roppant unalmasak tudnak lenni, ezért igyekszem nem szabadjára engedni a leírásaimat. :-)
Ahogy már a múlt héten Twitteren is írtam, hosszú hétvégét tervezett az alapítvány, amely péntek este 8 órás indulásra volt tervezve. Persze valami nagy „okosság” révén a csütörtöki viszonylag semmittevős nap helyett péntekre lett ütemezve a gyermekotthon heti látogatása is. Ennek én nagyon nem örültem, hiszen nekem ez a két program nem fér bele egy napra (mármint az én világomban). Mindkét dolognak teljesen más lelki szintje van, ráadásul előző nap már mindent bepakoltam és a gyermekotthon külön ruhát is igényelhet (leeszik a ruhámat stb.)
Ezt a videót pár hónapja mutatta nekem valaki és azóta keresem. :-) Végre meglett, így gondoltam ide kell tennem, mert érdekes dolgok ezek. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, mármint arra, hogy elfogadjátok-e, hogy mi gyakorlatilag egy koreai törzs leszármazottjai vagyunk. :) Én nem nyilatkozom, de várom a reakciókat.
… aztán kiderült, hogy van egy második rész is, amit nem lehet beágyazni, szóval ha érdekel, akkor katt IDE
A Kyungbokgung királyi palota hátsó kijáratán túl egyébként nincs vége ám a látványosságoknak, ugyanis itt még található egy két érdekesség, kicsiknek és nagyoknak is.
Számomra az egyik legérdekesebb kiállításnak a retró bizonyult, ugyanis olyan hangulatot sikerült varázsolni egy-egy ilyen szobába, hogy az ember tényleg az 50-60-as években képzelhette magát. Persze volt itt egy csipetnyi tradicionális falu is (remélem még nem unjátok) :-) A magasabb pagoda alatti múzeumba nem sikerült bejutni, mert aznap elég sűrű volt a programunk, de ha kiér Melinda, akkor szerintem bemegyünk. A pagodákat is jó lesz majd körbejárni, mert az erre szánt idő az elment a gyerekek játszóházas mókájával, meg wc látogatással.
A legújabb k-pop őrület itt Koreában most az EXO nevezetű fiúcsapat, pontosabban a Mama című számuk. Érdekesek a latin betétek (Enigma / Era / Gregorian feeling néha). Videoklip még nincs, mindenki az élő fellépés videóját pörgeti körbe-körbe.
A gyermekotthon látogatása után ugyanabban az utcában megálltunk egy „bevásárlóközpont” szerűségben, ami inkább egy zárt terű piac volt, bár egybe volt építve egy CBA szerű bolttal is. Oda nem mentem be, mert ugyanaz az elrendezés volt mint egy hazai boltban, csak esetleg a termékek voltak mások.
Engem inkább az egész piac feelingje érdekelt, ezért mentem egy kört. Most innen következnek fotók. Kicsit elmosódottak, mert azért bennem van a félsz, hogy nem veszek semmit, de fotózom a kofák áruját, stb. Ennek köszönhetően most kissé silány minőséget fogtok látni, de azért az infó tartalom gondolom kárpótol mindenkit.
A Hongik Egyetemes megázás után végül az a döntés született, hogy menjünk be egy kínai étterembe. Ez nekem nem nagyon tetszett, mert ugyebár bevételem csak a netről van, és a projektjeim átfutási ideje kicsit lassú (mire kész a munka, mire számlázhatok, mire odaér a megrendelőhöz, mire hajlandó kifizetni, mire a pénz a számlára kerül). Félelmetes egyébként, hogy milyen lassan folyik a pénzáramlás a magyar gazdaságban. Egyébként nem csodálkozom, hogy az USA-ban gyorsabb a gazdaság, hiszen ha kell valami azonnal fizetsz és azonnal kapod (lást iTunes, AppStore, Android Market, vagy most már nem is tudom hogy hívják, lényegtelen).
Szóval épp ezek miatt én inkább nem költök semmire, elvégre nem 2 hetes nyaralásra jöttem ki, hanem hosszabb távban gondolkozom. Hogy aztán Korea lesz-e tovább is (én szeretném), vagy tovább lesz menve egy országgal (sajnos csak repülni lehet, mert a szárazföldi szomszéd lehet nem engedne be élve az országába), majd kiderül. Lehet az lenne a logikus döntés, hogy míg nem tanulok meg egy szinten koreaiul, addig nem kellene tovább mennem. Csipetnyi koreai, csipetnyi japán, thai vagy kínai tudásnak semmi értelme. Korea-fan vagyok, akkor ezt kell elvinni egy szintre.
A koreai zenei hullám és főleg K-pop miatt nem lehet nem észre venni Koreai első számú fiúcsapatát a Big Bang-et. A srácokat ugyanaz a cég (YG Entertainment) menedzseli aki a 2NE1-t, és ezzel a két zenekarral igencsak belecsaptak a lecsóba. A lemezeladások miatt viszont jobban megéri a koreai csapatokat kivinni Japánba (és lefordítani az összes számukat) és ott kiadni újra mindent, hiszen Japánban ugyanabból az albumból sokszor elfogy a koreai eladások tízszerese is (!).
A srácok most eléggé elmentek extrémbe, amin konkrétan a koreaiak is röhögnek, de hát ilyen ez a „sóbiznisz”. :-)
Ha valaki Szöulban jár és nem akar nagyon nagy távolságokra menni a királyi palotától nem messze egy emelkedőn felsétálva helyben is talál tradicionális városrészt (falut). A hely érdekessége, hogy hegyen van, tehát nem olyan mint amilyen falukban idáig jártam itt. Eléggé meg kell dolgozni a látványosságok megtekintéséért, de megéri. Útközben mindig van egy kis művészkávézó, stb. Hangulatos rész ez is.
Nem akartam mindenkit untatni a hosszú hétvégés kirándulással, ezért ma szombat révén a múlt hét szombatot írnám le. Szétszedtem inkább a 3 napot 4 részre.
Egy nyugati ember számára (legyen szó bármely angolszász vagy egyéb kultúráról) irtó fura lesz a most ecsetelt szokás, mégis fontos helye van a koreai kultúrában. Már az is elég fura lehet, hogy a magázásnak is vannak fokozatai, amelyek a használt szavakra is hatással vannak. Teljesen más a köszönöm is ezeken a szinteken, miközben magyarban ugyanazt a szót használjuk itt több van ebből is. Mondanom sem kell, hogy én e miatt mennyire is repesek az örömtől. Minden egyes ilyen részlet próbál belerúgni a koreai nyelvtanulási kedvembe.
Lehet, most elég kemény fába vágom a fejszémet, de ezt a témát mindenképp szeretném a magam kis szubjektív szemszögéből megvilágítani. Az kihangsúlyoznám, hogy szubjektív világkép lesz ez Koreából és lehet a valóság mások szeméből teljesen más képet fest majd. Én egy konzervatívabb környezetben vagyok és nem tudom milyen az igazi koreai bulizós környezet, szóval amit írok azért nem kell 100%-ban elfogadni sőt, ha valaki másképp látja, kérem írja le hozzászólásként. Előre is köszi.
A másik negatív példa a nagyobb templomokban tevékenykedő monk-okkal (szerzetesekkel) kapcsolatos. Állítólag van aki simán „kufircol”, hogy a dolog, szebbik jelzőjét használjam. Azt tudni kell, hogy itt két féle monk létezik. Az egyik aki mértéket tart és házasodik, családja van, a másik aki teljes mértékben önmegtartóztatást végez, mert ilyen fogadalmat tett. Nos az utóbbiakkal vannak ilyen „dolgok”. Érdekes. Az itteni Nagy Mester szerint, a házasság intézményével kapcsolatban változások kellenének, mert ez így nincs rendjén. Ugyanúgy személy szerint utálja a nagy templomokat, mert ott megférnek a mocskosságok és a képmutatás (meg a háttérben történő dolgok, a nagy anyagi bevételekről nem is beszélve).
A Kyungbokgung királyi palota hátsó kijáratán túl egyébként nincs vége ám a látványosságoknak, ugyanis itt még található egy két érdekesség, kicsiknek és nagyoknak is.
