browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Bátor vagyok, vagy őrült?

Posted by on 2012-06-25

A Han folyó partján ültem én… mára egy kis elmélkedés…

Folyamatosan figyelem magamat mióta kinn vagyok itt Koreában. Mi az ami változik bennem? Milyen irányba fejlődöm? Jó-e rossz-e? Ilyen dolgok járnak néha az agyamban. Persze megteszek mindent, hogy ha egy kétség, vagy megingás megjelenik a színen, akkor 10 percnél többet ne agyaljak rajta. Most ugyebár a fő kérdés, hogy menni vagy maradni? Korea bizonyos hátsó dolgaiba is kezdek már belelátni. Az ember nem látja ezeket mikor kijön a rózsaszín szemüvegében. Oké hogy itt lehetünk még ameddig csak akarunk, csak én meg nem érzem, hogy le akarnám kötni magamat mondjuk egy munkaszerződéssel, ami ugyebár a munkavállalói vízum miatt “könnyítené” a dolgokat.

Szóval van 3 hónapunk az egészre, és el lesz döntve merre tovább. A koreai nyelv még mindig nem megy fényesen, persze azt érzem, mintha felgyorsult volna. Van az a szint amikor az ember kezd ráérezni egy nyelvre. Mikor mit kell mondani, használni, stb. A koreai filmek is segítenek ebben, nem viccelek. Azokat vissza lehet tekerni, míg egy utcai beszélgetés alatt az ember nem szól oda a piaci árusnak, hogy hé, ezt most miért is így mondta és nem azzal a másik szóval? :)

Volt magyar akivel ma arról chateltünk, hogy ez mekkora bátorság volt részemről (részünkről), hogy kijöttünk és megtettük az első lépést. Én nem tudom bátorság-e, vagy egy “végre” elhatározás. Azt tudom, hogy évek telnek el úgy, hogy tolod az igát egy cégben és a nyarak úgy mennek el, hogy nyaralni sem mész sehova. A kollégák minimum elmennek Horvátországba és lebarnulva jönnek vissza, miközben én még mindig az X évvel elkövetett rossz döntéseim után gyorsítva fizetem a hitelem részleteit. Na ebbe lehet kiégni igazán. Amikor minden nyáron azt mondod, hogy “Na ez az utolsó ledolgozott nyaram és lépek”. Aztán nem lépsz, mert sosem jön el a megfelelő időpont. Sosem jön el az, hogy megvan az összeg, amit az ember kitalált. Anno emlékszem kiszámoltuk, hogy mennyi is lenne Thaiföld úgy, hogy 1 évig semmit se kelljen csinálni, csak “lenni”. Az összeg elég jól gyűlt, de az élet olyan, hogy mindig valami közbe fog jönni. Egy filmben hallottam pár napja, hogy “az élet olyan, mint tövisről mézet nyalni”. :-)

Ez lehet nézőpont kérdése, de tényleg. A valóság azon van, hogy elvegye a kedved a széptől, az örömteli dolgoktól, az élménytől. Ez ellen csak mi magunk tehetünk. Ellene kell menni. Ez pedig áldozatokkal jár. Olyan mint amikor egy ember azt hiszi, hogy felépíti a házát és azzal minden készen van. Az élet sosincs kész, karban kell tartani, kiadásokkal jár, stb. Ez volt az anyagiakkal is. Minden ellene ment, hogy félre lehessen tenni. Mivel én nem akartam egy körbetartozásos vállalkozósdi újabb eleme lenni, inkább felrúgtam az egészet és persze saját káromra rendeztem a számlákat (mások velem szemben nem) és irány Ázsia.

Ha nem lépem meg még mindig egy irodában ülnék, vagy folyton a számlámat nézném, hogy mikor fizeti ki már az egyik adós a tartozását. Így meg nem lehet élni. Ilyenkor nálam van egyfajta bepöccenés. Berágok és ellene megyek a dolgoknak. Ez lehet őrültség, amit mások bátorságnak látnak. Persze lehet az is, mert azért csak van súlya, hogy az ember ül egy repülőgépen, és végre másik kontinensen száll ki belőle (még sosem voltam Európán kívül, ezért nem Ausztriába mentem önkéntesnek). :-)

Amit viszont megfigyeltem, hogy bárhol is legyek, az élet elkezd beállni egy mederbe, mintha mi sem történt volna. A meder meg ott van ahol én vagyok. Nem maradt se Szlovákiában, se Magyarországon. Az élet medre velem jön. Innentől kezdve viszont akárhova is megyek, valahogy mindig lesz. Jelenleg ott tartok, hogy ha elkezdünk utazgatni Ázsián belül (ez volt az eredeti terv, csak fene a nagy Korea fanatizmusomat), akkor az még mindig olcsóbb lesz, mintha hazarepülnénk Magyarországra. Amúgy meg ha hazarepülnénk is, belegondolok hogy mi is lenne?  Elkezdenék dolgozni egy multinak megint? Aki belelafatyolt már a külföld-járás mézes bödönjébe, az otthon folyamatosan el fog vágyni. Tudom ezt már átéltem. Vállalkozni nem mernék már elvből sem otthon. Szerintem a vállalkozói naivitás szobrát rólam lehetett volna mintázni. (Tudom, hogy vannak problémák, de én bebizonyítom, hogy menni fog ez!) :)

Szóval marad az utazás, ami sok komoly ember szemében szélhámosságként jön le. És? Én életem vagy a másiké? Én gyűjtök emlékeket… Én fogom érezni ha megálljt kell parancsolni. A család persze ezt is nehezen veszi. Nem problémáznak tudom, de az előző generációk által felállított világrend már a múlté. Nincsenek lakásépítési programok, családi pótlék, fiatalokat segítjük kiskutyafüle… Már nem mintha ezek a dolgok engem otthon tartanának, de a világ már nem olyan mint volt. Ha a világ megőrült, akkor én pedig még látni szeretnék belőle egy kis szeletet (remélem nagy szelet lesz).

Nem bátor vagyok, csak másképp látom a világot és a lehetőségeket. Elsőre minden nehéz, de a meder az beáll, bárhol is legyél, és mindig jön a megoldás…

Update: amit elfelejtettem: “Ha nem küzdesz azért, hogy megvalósítsd az álmaidat, valaki arra fog használni, hogy megvalósítsd az övé.”

17 Responses to Bátor vagyok, vagy őrült?

  1. Diewelt

    a kb 2db A4-es ész osztás,megértés, lelkesítő beszéd helyett 화이팅

  2. Pál Tamás

    “Az élet medre velem jön” – ez a kedvenc mondat.
    Szerintem a cím picit hatásvadász :P amit csinálsz az szerintem tök életszerű és megfelelő reakció bizonyos dolgokra.
    Persze van, akinek ez bátorság, és van, akinek ez őrültség – de mindig az adott egyén helyzetéhez képest.
    Nagyon jó utazást, tapasztalást kívánok :)

    • Váraljay Gabriel

      Néha unalmasak a címeim (utólag visszanézve látom) szóval néha rá kell gyúrni na. :)
      Amúgy köszi. :)

  3. Phie

    mi az a meder? a megszokott dolgok lennének? mármint hogy mivel tölti az ember a napjait úgy általában?

    • Váraljay Gabriel

      Az is, de konkrétan az anyagilag okés, van bevétel, nem halok éhen állapotra gondoltam. :)

  4. Phie

    ja, értem

  5. TFM

    Régóta olvaslak, mert érdekes dolgokról, érdekes megközelítésekben írsz.Hazudnék ha azt mondanám, hogy minden”tetszikem”az 1000 %-os egyetértés jegyében született. Ez a rész viszont /számomra / az eddigi legjobb.Nem magam, de a családon belül ugyan ezeket a gondolatokat, dilemmákat fontolgatjuk, próbáljuk, vagy jól, vagy rosszul megugrani és igen, hol a”röghözkötöttek”kritikája, hol a mindenáron pénzt akarók helytelenítése mellett egyensúlyozva a saját fontossági és értékrendek között. Szóval sok sikert a saját vívódásokhoz!

  6. Evelyn

    ezek jutottak eszembe az írásod kapcsán:

    – én valamiért gyerekkorom óta érzem, ha valahol nekem “lejárt”. kb. 18-19 éves korom óta így is élek, költözöm. előtte nem mertem még a szülői tekintély vagy tankötelezettség ésatöbbi miatt. a munkahelyek már kevésbé izgattak, elég hamar és könnyen otthagytam bármelyiket (külön történet, hogy miért). azóta az éppen aktuális környezetem nagy része őrültnek vagy éppen bátornak tart engem is…

    – a váltások nálam rendszerint úgy kezdődnek, hogy jön a megérzés és tudom, hogy követnem kell, viszont ilyenkor rendszerint semmi anyagi tőkém nincsen még rá és az épp aktuális környezet szintén igyekszik visszatartani olyan értékekre/dolgokra hivatkozva, melyeket én már régen nem érzek magaménak vagy sosem éreztem annak (ez szinte kivétel nélkül így volt minden költözésnél).

    s hogy a spirituális felemet is kiéljem:
    – amit sokan elfelejtenek szerintem: az Út fele a mienk, hogy Tanítóm szavaival éljek. ez nem csak spirituális úton fontos “tétel”.
    az áldozat törvényét nem lehet megkerülni, ha valaki változást (ami itt fejlődéssel járó változást jelent!!) akar az életében. anyagilag, lelkileg vagy akárhogyan, de mindig be kell áldozni valamit. a legfontosabb áldozat pedig a befektetett munka, ami viszont nem történhet számításból, csak az elme és a szív egyensúlyából. azaz látni kell a racionális felét is a dolgoknak, de szívből kell elindulni, cselekedni kell. akkor is, ha pénzt akarunk összeszedni valamihez, akkor is, ha lelkileg szeretnénk megszabadulni valamitől, eljutni egy szintre. ilyenkor ugyanis mindig megjelenik a segítség. emberek, pénz, bármi formájában, de ott lesz, hogy megtörténhessen a váltás, csak ébernek kell lennünk, nem szabad a célt szem elől téveszteni. az első lépés, a legfontosabb mindig a mienk, azoké, akik a változást akarjuk. ez nem bátorság kérdése igazából szerintem. de bizalom kell hozzá. Önmagunkban, másokban, azaz a Létezésben…
    – a másik, amit szeretünk elfelejteni, amikor már ott vagyunk, ahol szerettünk volna lenni: a hála. ami aztán – ha tényleg Valódi érzés – magával hozza azt a belső “kényszert”, hogy mi is hozzásegítsünk másokat a kiteljesedéshez. nekem így jött vissza pénz, így tudtam visszafizetni baráti kölcsönöket és most szintén hasonló okokból lesz már sokadszorra nullszaldós vagy minuszos a legújabb költözésem, de aztán ez megint visszajön, tudom… ez is az áldozat törvénye, azé a spirálé, ami egyre magasabbra vihet minket, ha úgy döntünk, hogy felülünk rá…

    köszi a bejegyzést is, s az update-ért külön köszönet, mert emlékeztet néhány dologra, amelyek pl. tanító pofonok voltak, hogy merjek belülről kifelé élni és ne fordítva :)

    jó kalandozást, sok örömöt Nektek!

  7. jutka

    mai gondolatok hulláma itt tartott .
    a meder hasonlat,
    bennem a folyó két partját érintő építő és romboló erők képe idéződött fel.
    majd az (Élet)Út képe a hozzászólásban,
    és ami legjobban megfogott -mert nagyon enyém is – a gondolat, hogy

    emléknek valókat gyűjteni!

    tetszik a dolgokhoz való hozzáállásod!
    legyen gazdag gyűjteményed, okozz sok örömöt utad során /úgy tudom, visszaható erővel bír!/:-)

  8. Gábor Erika

    Nézőpont kérdése, hogy a külvilág minek nevezi. (Bátorság, őrültség… csak címkék) Lényegtelen. Lehet, hogy hülyén hangzik, de a lényeg: “úton lenni” és szerintem te úton vagy. Saját út gondolatokkal, mérlegeléssel, döntésekkel.

    Mostanában az ember folyamatos útkeresésben van egy olyan világban, ahol a bizonytalanság vált állandóvá. Szerintem nehezebb a jó kérdést feltenni, mint a választ megtalálni.
    Ezért bírom az írásaidat, mert nem egy tipikus “világutazós blog” ilyen-olyan élménybeszámolókkal, hanem mert az élmények mögött ott van a gondolat is.

    Sok élményt, tapasztalatot kívánok én is :)
    És persze további írásokat akár könnyedebb, akár filozofikusabb megközelítésben. (Mert mindkettő egyaránt fontos)

  9. Késa

    Természetesen mindannyian úton vagyunk. A saját célunk, lehetőségeink vezetnek, de csak addig, amíg egyedül, magunkról döntünk. De ha párunk (esetedben Melinda) és gyermekünk szeretne fix helyet, iskolát, munkát és barátokat, akkor haza kell érni – bármelyik ország legyen is az! A sok élmény veletek marad, abból építhetitek váratokat. S akkor új célt – feladatot tűztök ki, ami már a család célja is.
    Örömmel olvasom minden írásod, vívódásod, élménybeszámolód! Jó utat!

  10. tkimcsi

    Őrült semmi esetre nem vagy.:)
    Hogy bátor vagy-e vagy hogy mennyire?Nézőpont kérdése.:)Az írásaidból az tűnik ki, hogy sok veszíteni valód nem volt, amikor itthagytad a hazádat, legyen az Szlovákia vagy Magyarország vagy mindkettő. Nem kényszerből mentél, párod veled tartott, nem kellett a szerelmedet hátrahagyni, nem kellett választanod hogy akkor tarisznya a hátamra vagy a kedvesem.Gyereked nincs, ezen a vonalon sem volt problémád.Munkádat vagy munkádnak egy részét vitted magaddal a net által, tehát azt se adtad fel teljesen, van bevételed.A tárgyi javak azok semmik, nem számítanak. Családod biztos hiányzik, de a mai világban amikor itt a net a kapcsolattartással nem lehet probléma.
    A blogodból az jön le, hogy jól elvagy, meditálsz, önkénteskedsz, van étel, ital, fedél a fejed felett, nem neked kell megteremteni ezeket. Őrült akkor lettél volna, ha itthon mindent feladva, nulláról kiindulva vágsz neki Koreának, ha neked kellett volna munkát, lakást találni egyedül, na ismerve Koreát az lett volna nagy őrültség részedről.Szóval valamilyen szinten bátor vagy de hogy okos is ahhoz nem fér kétség.

  11. sensiii

    Az írásod erőt adott!
    23 leszek, 4 évet eltöltöttem az egyetemen, és még mindig nem szereztem meg a diplomát (és ha meg is lesz, nem fogok vele érni semmit…hosszú és unalmas történet).

    Szóval én is váltást eszközöltem, bár egyelőre ez még csak belföldi váltás (de ugye valahol el kell kezdeni). És kicsit félek/féltem ettől, de Téged olvasva, különösen ezt az írást, el kezdtem azt érezni, hogy ha azt érzed, hogy váltanod kell, ne ijedj meg a következményektől, mert ha az első döntés esetleg nem is lesz olyan jó, akkor ismét tovább léphetsz.

    Rengeteg dolog eszembe jutott még, de a kései órára való tekintettel a kifejezésük kissé nehézkessé vált. XD

    Mindenesetre továbbra is maradok hű olvasód~ :D

    • Váraljay Gabriel

      Azért okosan duhajkodj! :) Minden váltás ad valami löketet az embernek. Egy helyben állni szerintem nem jó. Kényelmes, tudom… kialakul egy komfortzóna és az ember elvan, de ez sosem vezet nagy dolgokra. Hajrá! Köszi, hogy olvasol!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.