browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Mennyit kell tanulnia egy gyereknek?

Posted by on 2012-06-03

A koreai oktatásüggyel kapcsolatban már többen kérdeztetek. Komoly lépéseket még nem tettem az ügy érdekében, de van egy tanítónő ismerősöm itt, majd meghívom kávéra és elmeséltetek vele mindent. Most inkább jöjjenek az összecsipegetett gondolatok.

Koreában az első ami feltűnik egy ide látogatónak az lesz, hogy diákoknak még éjszaka is lehet látni az utcán. Az rendben van, hogy ez az életforma nem mostani találmány, meg hát fiatal korában ki ne vágyott volna arra, hogy sötétben mászkálhasson az utcán. A főbb gond inkább az, hogy mennyit bír el egy szervezet. Épp a minap beszélgettünk a témáról a szobatársaimmal és ők azt mondták, hogy szerintük az iskolarendszer a felelős az öngyilkosságokért. A gyerekeknek semmi de semmi szabadidejük sincs, mert annyira sokrétű a képzés, hogy nem tudnak lazítani. Mivel sokat vannak iskolában és ott élik az életüket, eléggé érdekes lelkiállapotok alakulhatnak ki. Ebből a válaszból az jön számomra le, hogy az öngyilkosságokat csak diákok követik el, mert nem bírják a nyomást… A valóság viszont ez, hogy minden réteget érint. A listán vezérigazgatók, élsportolók, énekesek és politikusok is vannak. Nem tudom hol indul el az egész, de az iskola jelenti szerintem az első stressz-folyamot egy ember életében. Most biztos magamból indulok ki, mert számomra stressz volt az alapiskola, a középiskola és az egyetemi évek is. Van aki ezt jó mókának élte meg, szerintem meg ez emberfüggő. Van akinek a katonai szolgálat volt élete legjobb mókája, más pedig annak köszönheti a legtöbb rossz emléket.

Létezik a világban egy PISA felmérésnek nevezett rendszer, amelyen keresztül kiderül, hogy mely országok oktatási rendszere a legsikeresebbek. “A PISA-felméréseken kiemelkedően sikeres országokban – mint Dél-Korea, Szingapúr és Finnország – közös, hogy az iskoláknak nagy pedagógiai szabadságot adnak, ugyanakkor szigorú külső ellenőrzési rendszert alkalmaznak. Figyelmet fordítanak a tanári pályára való bekerülésre, a pedagógusok felkészítésére, az oktatási intézmények fenntartására szánt forrásokat pedig nem engedik elfolyni más területekre.” (forrás: itt)

Ez így mind szép, de Dél-Koreában már gyermekkorban elindul a “Fighting!” nevelés, amely olyan versenyt teremt a nemzeten belül, hogy csodákra lesz képes. Elég megnézni a gazdaságot (félelmetes amit leműveltek idáig), vagy a sportot (ha körbenézünk, egyre több koreai focista szerződik le nagy csapatokhoz), de beszélhetünk akár a szórakoztató iparról is (előbb-utóbb úgyis mindenki valamilyen formában kapcsolatba kerül valami koreai zenével vagy filmmel). Az egész sötét oldala viszont az, hogy egyéni szinten is mindenki azt érzi, hogy el kell érnie egy bizonyos életszínvonalat. Engem sokkol az, hogy ha elmegyünk egy bevásárlóközpontba ott tényleg mindent lehet kapni, ami szemnek szájnak ingere. Nem a kínálattal van gond, hanem a felkeltett vágyakkal. Ezekért kell sokat dolgozni, mert “meg kell venni”. Persze ez minden országra igaz, de itt olyan mértékű sóvárgást látok a luxusmárkák és cikkek után, amilyet még sehol máshol.

Kérdés az, hogy valóban erről szól-e az élet? Azért tanulunk, hogy sokat keressünk és luxusban éljünk?

7 Responses to Mennyit kell tanulnia egy gyereknek?

  1. Dana

    Ez pedig Dél-Korea legkevésbé vonzó oldala. :( Én képtelen lennék ilyen versenyszellemben élni, mert szerintem ez már túl van az egészségesen.

  2. Fazekas Erika

    Most végig futott az agyamon, hogy az 5.osztályos 4-5 jegyekkel rendelkező gyerekemet azért hoztam el az iskolájából magánsuliba, mert láttam milyen nehezen viseli a stresszt. Állítólag a mi sulink nem is volt versenyistálló,csak egy átlag….mondjuk nekem fontosabb a gyerek lelki egyensúlya. Most, a nyugodtabb környzetben, talán 3db 4-ese van fél év alatt….sokkal jobban teljesít.

  3. Phie

    hát ez…egy nagyon sokrétű téma…több posztot is megérne, mert egészen messzemenőek ezek a következtetések.

    • Váraljay Gabriel

      Egyetértek, de most jött egy “inger” így ezt írtam le, de majd az említett interjú gondolom helyrerak némi dolgot. :)

    • Fazekas Erika

      Ez meglepő volt!
      Cserediák programok mennyire működnek és milyen kortól? (Középiskola vagy inkább felsőoktatásban?)

  4. Gábor Erika

    Az abnormális (túl gyors és nagy mértékű) fejlődésnek is megvan az ára. Le a kalappal az elért eredményeik előtt, de nem biztos, hogy az emberek lelkivilága, egészsége is lépést tud ezzel tartani.
    Az élet minden területét a pénz határozza meg. Sajnos. Ezek a generációk már ebben nőnek fel, nem látnak más alternatívát. Bennünk még megvan az a szemlélet, hogy lehetne máshogy is, ezért látjuk ezt zavarónak, elgondolkodunk, küzdünk ellene.
    Azok a gyerekek, akik viszont csak ezt látják, -lehet, hogy érezni fogják, hogy valami nagyon nincs rendben, de- össze fognak zavarodni a megfelelő alapok nélkül. Én abban reménykedem, hogy az ember ösztönösen visszatalál a normális élethez, de a mellékelt ábra sajnos nem ezt mutatja.
    Szerintem a tudás megszerzése és használata lenne a cél. Nem pedig egy folyamatos versenyhelyzetben való kiégés, ami ráadásul a későbbi, egyre csak fokozódó fogyasztás-szerzést szolgálja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.