browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Önkénteskedés Jeju-n, Seogwipo 2. rész

Posted by on 2012-08-21

Tegnap ugyebár ott fejeztem be, hogy Seogwipo (Jeju) egy számomra nagyon bejövős “városka”. Egy olyan város, aminek nincs vége, mert az utcák száma olyan végtelen, hogy ha valaki azt mondja Szöulban vagyunk én elhiszem neki.

A különbség persze a mediterrán környezetben van. Irtó jó ha egy város utcáin pálmafák nőnek. Olyan igazi nyaralás érzése lesz tőle az embernek, akkor is ha esetemben én már márciustól nyaralok. :)

Rövid eligazítás (ki merre menjen?) után John szélnek ereszti a csapatot.

Ugyebár ez a kereszteződés egy nagy körforgalom, ami napsugár alakban elágazódó utcák csomópontja.

Minden páros kap egy utcát, meg úgy 30-40 plakátot, amivel ki kell “tapétáznia”. Jeju hivatalos oldalról is támogatja a dolgot, ezért még ha rendőr is állítana meg (Koreában ez elő nem fordulhat), akkor is ott a bizonyíték minden plakát alján, hogy ez nagyon is legálisan támogatott rendezvény.

Dolgoztunk is keményen. A hatékony munkához időkorlát kell. Volt egy óránk a plakátok kihelyezésére. Ez itt egy GS25 fala, amit mi “megtiszteltünk”. :-)

A munka után jóváírtak nekünk fejenként 5000 won (1000 HUF) étkezési támogatást, így kerestünk is egy jóféle helyi koreai éttermet. Az utcán körülbelül ilyen feeling volt:

Tiszta Hawaii nem? :)

A helyi étterem amolyan tipikus beülős, akarom mondani, betörökülős hely volt:

Én Mul naengmyeon nevű levest rendeltem, ami az a bizonyos jéghideg leves, amiről már írtam egyszer. Nagy hőségben komolyan felüdítő. Bővebb infó angolul ITT.

Olyan, hogy egy étel mellé ne adjanak semmit Koreában szinte lehetetlen. Itt a kimcsi helyett most rájahús volt. A nevére csak most kerestem rá, szóval ott csak azt tudtam hogy hal és ennyi. Az íze fantasztikus pláne abban a szószban amiben bekeverték.

Az étek 6500 won (1300 HUF) volt, de nekem csak az 5000-re kellett ráfizetnem. Megérte, mert ismét tanultam pár szót és újabb fejezeten vagyok túl “A koreai konyhaművészet remekei tálalva” című virtuális könyvben. :)

A munka azonban nem ért véget. Maradt még egy adag plakát és az utunk a város legforgalmasabb helyére, a piacra vezetett. Szöulban voltam már piacon, de ez mindet lepipálja: A piac utcáit egy kiépített patak ossza két részre, melyben óriási méretű aranyhalak úszkálnak. Ezt nevezem!

A piac egyik bejárata egy kis kortárs művészi ábrázolást is kapott :)

Volt itt minden, főleg tenger gyümölcsei kategóriás cuccok. Az én kedvenc témám továbbra is a “szegény” tintahal, aki kiterítve nasiként végzi.

Ilyen élve:

…holtan:

… és kiterítve:

A piactér belső oszlopait tehát kidekoráltuk a fesztivál plakátjaival, miközben a csapatunk japán hölgytagjai lelkesen osztogatták a szórólapokat. Komolyan nekem akkor esett le, hogy csak köszönni tudnak koreaiul és ennyi. Megszoktam, hogy a szöuli iroda japán tagjai mind tudnak koreaiul (elvégre ide jöttek férjhez), szóval kicsit érdekes volt ez a szitu. Ettől függetlenül nagyon sok embert érdekelt a dolog. A hirdetésnek ezen fajtája kicsit távol áll tőlem, mert nem nagyon hiszek a hatékonyságában, de minden ember kedves volt, persze ez semmit sem jelent a sziget másik felén zajló esemény sikerével kapcsolatban.

Amikor elfogyott minden, buszra fel és vissza. Ismét nagyon jót aludtam. Hulla fáradt voltam, amit nem is a sok mászkálás számlájára írnék, hanem a magas páratartalom a ludas (szerintem). 1,5 óra buszozás után leszálltunk és egy helyi iskola mellett vezetett utunk. Megcsodáltam a gyepet. Az én sulimban ilyen gyepről álmodni sem mertünk volna:

A bejáratot egy Harubang, Jeju szimbolikus figurája őrzi. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy hasonló szobrocskát tőlem is lehet majd nyerni (direkt az blogot olvasók kedvéért szereztem be). Érdemes lesz figyelni a blogot. ;-)

Lassan visszacammogtunk a szállásra. Az út szélén néhol kaktuszok nőttek:

Amikor megláttam a szállásunkat már nagyon jó érzés töltött el. Bevallom nagyon fáradt voltam. Hiába a buszon alvások, az semmit sem jelentett a szervezetemnek.

A barbecue-party épp előkészületben volt. Az ilyen dolgok miatt (is) jó ha közösség van. Mindenkinek megvan a feladata és nem az van, hogy amikor hazaér a család, akkor kezd el anya főzni. Itt minden nap más feladata volt a főzés és a takarítás is (na ezzel kapcsolatban lesz majd egy sztorim) :)

Vacsora után a gyerekek meg ilyenekkel sokkolták a népet :-) Fővárosi gyerek ha tenger mellé kerül. :)

Aztán lement a nap és én újra elhittem, hogy mehetek aludni. :)

De naiv tudok én lenni. :) Ismét nagygyűlés a teremben és kötelező tradicionális koreai játék játszás. Nem vagyok semmi jó elrontója, de komolyan még mindig nem jutottam el odáig, hogy felnőttként nekem gyerekjátékokat kelljen játszanom. Értem én, hogy csapatépítés, meg minden… szeretem a gyerekeket, játszom is velük (de az akkor is más).

A Yut egy koreai játék, amit 4 fadarab feldobásával játszanak. Mindegyik más-más jelek találhatók és ezek összege határozza meg, hogy egy táblán (ki nevet a végé szerűség) milyen irányba és mennyit kell lépni. Bevallom még mindig nem tudom a szabályokat. Ha rám került a sor én dobtam és kész. Az elején leosztottak minket 8 csapatra. két-két csapat egy takaró körül ült és felváltva dobáltuk a botokat. A fődíj 200.000 won (40.000 HUF) volt amit olyan 8-10 ember oszt szét maga között ha nyer (már pedig 1 csapat nyert is). Azt is kikötötték, hogy a legfontosabb, hogy lelkesen kell csinálni, mert a leglelkesebb csapat nyer. Nem értettem, mert akármilyen hangosan is ordítok, az nincs hatással a botok által dobott pontszámra. Ezt csak azért mondom, hogy a következő videó lényegét megértse a kedves néző. A kulturális sokkra tessék felkészülni. :)

Aznap fáradtan, de mosolyogva hajtottam a párnára a fejemet. Akadt egy hálótársam is (oké amúgy is sokan voltunk a teremben). Az egyik kis srác, aki hétvégente a szöuli lakásban szokott tartózkodni mellém szegődött. A gyerekeknél ez amolyan mánia (emlékszem még én is), hogy akit szeretnek azzal kell aludni. :-) Ennek előnye számomra főleg az volt, hogy aludni kellett menni, mert a kis pajtás mindig jelezte, hogy már takarodó van és fogat kell mosni és ne molyoljak már annyit a telefonommal. :)

One Response to Önkénteskedés Jeju-n, Seogwipo 2. rész

  1. Lovas Tünde

    Sokk???
    Szerintem tök jó a buli :-)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.