browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Adománygyűjtés egy jóléti társadalomban

Posted by on 2012-07-24

Ehh… ismét egy poszt, ami megossza majd az ide tévedő olvasót. Komolyan mondom nem értem miért én kaptam ez a szerepet, mármint azt, hogy minden téma aminek két oldala van nálam csapódik le. Nem magyarázom, belevágok…

Ha valaki most kapcsolódott volna be a blog mindennapi életébe, akkor annyit bevezetőként, hogy mi itt Szöulban egy NGO-nál (angolul: Non Governemt Organization, magyarul: Nem Kormányzati Szervezet?) vagyunk. Ez annyit tesz, hogy egy alapítványról beszélünk, amely olyan tevékenységeket végez, amelyeket igazából  a kormánynak (kormányoknak) kellene, de mivel ők el vannak foglalva a napi vitáikkal és szavazásaikkal, másnak kell foglalkozni az emberek, csoportok, népek problémáival.

Az egyik ilyen például az, hogy A CHARMing Alapítvány mára már két víztisztító berendezéssel ellátott kutat adott át Afrikában (Libéria) és a cél, hogy minden falu kapjon egy ilyet. Mostani fejjel ez lehetetlen, de a 2 kút is az volt, mégis már működésben vannak. Megjegyzem mindez koreai pénzekből valósult meg és itt jön a képbe az alapítvány munkája. Európában nekem  alapítvánnyal nem volt dolgom, itt pedig belecsöppentem a közepébe. Annyira keményen, hogy ma már adományokat voltunk gyűjteni. o.O

Mondanom sem kell, hogy eléggé távol áll tőlem ez a fajta tevékenység, de Koreában valahogy más minden mint otthon. Otthon már eleve lebeszélném magam arról, hogy valakihez odamenjek, hiszen az első gondolat, hogy “úgyis elhajt a fenébe”. Koreában viszont valahogy talán a jóléti társadalomnak, a nagyobb tiszteletnek (persze ez is hanyatlóban van, mert az új generáció azért már igencsak más utat kezd járni), vagy nem is tudom minek köszönhetően más az egész hozzáállás. Szöulban egyszerűen (más városról nem beszélnék, mert csak vidéki falukban és hegyekben voltam) akkora a jólét, hogy a kávézók nem is kávézók a belvárosban, hanem kávéházak. Életemben nem jártam még Starbucks-ban (elvből, mert nem nagyon kedvelem a hypeolt márkákat), de itt egy Starbucks 4 szintes. És nem ez az egyetlen ilyen hely, sok márka van jelen, koreai és nyugati is. Ezek a kávézók tele vannak fiatalokkal, akiket a mellém beosztott (viccelek, mert engem osztottak a srác mellé) kolumbiai származású diákkal John-al látogattunk meg.

A cél ugyebár az adomány gyűjtés volt, így kerültem én a dolgok sűrűjébe. Mondanom sem kell, hogy a srác mondta a szöveget mely az alapítványról szólt, az afrikai, kambodzsai és koreai hátrányos helyzetű gyerekek megsegítéséről. Szóba került a 2 kút is. Ezek után viszont érdekesmód megnyíltak a pénztárcák. A tizenéves diáklányok – akiket az egyenruha, a hajviselet és a szemüveg miatt szinte lehetetlen megkülönböztetni – is adakoztak. Bedobták a maguk kis 1000 wonját (200 HUF) az erre a célra kialakított ládikába. Nem tudom, hogy ezt a jóléti társadalom-e teszi, vagy egyszerűen egymás előtt érzik az emberek cikinek, hogy adni kell, mert 1. ha ott a barátnőm az asztal másik felén, mit is gondol rólam ha nem adok, 2. az osztálytársam nem adott, de én csakazértis támogatom ezeket a célokat. stb.

Egyébként azt a feladatot kaptam a mesteremtől, hogy figyeljem az embereket. Milyen arcokat vágnak, stb. Érdekes, de sosem tartottam magam jó emberismerőnek. Na ez itt Ázsiában duplán igaz. Teljesen másak a reakcióik, és más lépéseket tesznek, mint amit mi európaiak, magyarok tennénk. Otthon ha valaki nem-et mond, nem lehet meggyőzni. Itt elsőre fintorog mondjuk egy lány (én már fejben leírtam a személyt, hogy nem fog adni), aki aztán lehet a nap legnagyobb adományát adja. Egy másik személy pedig végighallgat, beszélget velünk, mire kiderül, hogy ő nem akar adni semmit, de sok sikert. Az első benyomásaimnak nem szabad hinnem. Teljesen más környezetben nőttem fel, mit is akarok én előre meghatározni? John persze már alapból tolja a szabályokat: “Nem kell gondolkodni, mondani kell szívből a szöveget és kérni, a többi nem a mi dolgunk.” vagy “Tudod mondta a mester is, hogy a kommunikációnknak hasból kell jönnie és nem túlagyalva.” (megjegyzés: ezt a módszert még nem tudom szavakba önteni, de értem miről van szó. Nem hasbeszélésről sem nem lyuk hasba beszéléséről, csupán a koreai kommunikáció egyik filozófiai formájáról).

Vannak jómódú diákok, akik kávézókban tanulnak. MacBook, iPad, iPhone 4S, folytassam? Drága cuccok, elit ruházat, stb. A fiúk milliomosnak tűnnek, a lányok hercegnőnek. Mindenki ad valamit. Belegondoltam, hogy van aki 1000 wont-t ad… 200 forint. Ez Magyarországon miért nem működik? Szerintem (és ez privát vélemény), mert cikinek tartunk 200 forintot adományozni. 1000 forint is ciki lehet nem? Itt pedig már öröm van ha 5000 wont kapunk (1000 HUF)… szóval mégsem a jólét kérdése ez? Egyes felnőtt emberek aprókat szórnak a dobozba, magyarul kevesebb mint 200 forintot is képesek adományozni. Hihetetlen! Sok kicsi sokra megy, ez tény. Az egyik nagy “fogás” (hülye szó, mert a pénzt ugyebár komoly elszámolást követően este leadjuk) egy kávézó tulajdonosa volt, aki 30.000 wont (6.000 HUF) adományozott. Wonban minden olyan soknak tűnik… forintban meg lehet lenéznénk. Nem tudom, hogy csak én érzem így, vagy más is?

Természetesen volt aki nem adott semmit, vagy elhajtott a fenébe, vagy arra hivatkozott, hogy csak kártyája van és nem tud készpénzt adni (mondjuk tény, hogy ha az ember nem akar utcai kaját enni, akkor kártyával itt le lehet élni egy életet is már, mert annyira minden bolt és szolgáltatás be van drótozva).

Lényeg, hogy új tapasztalatokra tettem szert. Kemény munka ez, mert reggel 9-től este 8-ig rövid szünetekkel (ebéd, vacsora) szinte zsinórban adományokat gyűjtöttünk. Sok érdekesség is volt: egy lány, akinek koreai arca volt, de kiderült, hogy Hong-Kong-i. 3 koreai arcú srác, akikről kiderült, hogy brazilok, mert ott születtek koreai szülőktől és visszajöttek koreait tanulni. Érdekes volt a mai  nap. Ájulás határán vagyok, de többet kommunikáltam emberekkel, mint idáig mondjuk egy hét alatt. Sosem hittem, hogy ilyen tevékenységet fogok végezni, mert a ma esti 23.00-kor kezdődő találkozón (kemény mi?) is említettem, hogy nekem nagyon ciki pénzt kérni másoktól, de hát egy alapítvány csak úgy tud adni, ha előtte kap. A puszta jelenlét sokszor nem elég.

11 Responses to Adománygyűjtés egy jóléti társadalomban

  1. Diewelt

    Szerintem nem kell hozzáfűzni semmit :) maximum tisztelet!

    remélem nem okozok problémát,esetleg nem húzok át egy új bejegyzést.Nem venném a szívemre !! De ha már találtam megosztom : https://www.youtube.com/watch?v=KMgiV-Hs9Dk&feature=plcp
    Csak jelzem pici kattintgatás után megtalálható az a videó is amin Gabriel és Melinda is szerepel :) !!

    • Váraljay Gabriel

      Ezt a verziót de rég láttam. Mindenki azóta megnőtt. A gyerekek nagyobbak, a csajok meg nők lettek. :)

  2. Evelyn

    “Otthon ha valaki nem-et mond, nem lehet meggyőzni.” – úgy tapasztalom, adománygyűjtésnél itthon ez nem igaz. ugyanaz jellemző az itteniekre is, mint amit utána írsz. (gondolom,mert az ember ember mindenhol és az ego ego mindenhol). talán csak mert itthon ezzel nem foglalkoztál, azért gondolod így.
    erre gondolok. szerintem ilyen itthon is: “Itt elsőre fintorog mondjuk egy lány (én már fejben leírtam a személyt, hogy nem fog adni), aki aztán lehet a nap legnagyobb adományát adja. Egy másik személy pedig végighallgat, beszélget velünk, mire kiderül, hogy ő nem akar adni semmit, de sok sikert. Az első benyomásaimnak nem szabad hinnem.”

    és egyetértek az utána következőkkel: az adománygyűjtés tényleg akkor sikeres, amikor szívből szólsz az emberekhez és úgymond a hátsó gondolat nélkül, hogy ma ennyinek meg ennyinek össze kell jönnie, mert ehhez meg ehhez ez kell vagy mert úristen mit szólnak majd a többiek vagy amit még az ego ilyenkor kitalál :)

    nálunk is “kötelező” ego leépítő gyakorlat az, hogy megtanuljunk kérni is. ilyen formában is, bár mi egy kicsit másképp csináljuk ezt. számtalan elutasítás ér ilyenkor mindenkit és ezt nehéz átélni eleinte, amíg az ego erős. de aztán, amikor tényleg szívből adsz (akár csak szavakat is, azaz szívből beszélsz), szinte csodák tanúja lehetsz… ilyenkor megérzi az ember, hogy van nála valami hatalmasabb, azt már nem ragozom miért és hogyan, de remélem átéled/-érzed egyszer ezt is. úgy érzem, talán már úton is vagy felé.

    örülök ennek az élményednek is,köszönöm a mai bejegyzést is!

  3. Ágoston Péter

    Le a kalappal! Ez a fajta munka/feladat szerintem sok mindenre meg tud tanítani valakit (aki akar is tanulni:) )

  4. Csilla

    Tényleg le a kalappal!
    Amúgy a kártyával fizetésről jutott eszembe: A barátom nővére zongoratanárnő, és általában ő megy házhoz. Van saját kártyalehúzója, hogy, ha esetleg a diákok kártyával akarnának fizetni…:D

    • Váraljay Gabriel

      Igen, ez a lehetőség szerintem itt is meg lesz oldva. Nem járnak túl az eszünkön. :)

  5. Sjudit84

    Barátomnál sosincs készpénz. Ő mindenhol kártyával fizet. Úgyhogy…ez tényleg igaz. Nemtom de engem ez kényelmetlenné tesz, igenis legyen az embernél pénz, MI VAN HA alapon…

    Én se akarnék gyűjteni otthon, ezt és a biztosítási ügynökös melót sose vállalnám el, mert ahogy te mondod, nem akarok kéregetni és elhajtva lenni. Meg a pofavágást se akarom meg én se szeretem mikor tukmálnak rám dolgokat meg sose lehet tudni hogy a pénz tényleg oda kerül-e ahova mondják…otthon egy szóval el szoktam intézni, de utálom az illetők arcát akkor…volt hogy annyira kevés pénzem volt hogy egy hete csak májaskenyeret ettem mert másra nem volt pénzem miután kifizettem az albérletet. És jöttek gyűjteni és mikor mondtam hogy nincs pénzem, láttam a pasi arcán hogy azt gondolta “Persze, albérletes vagy és nem kolis és azt hazudod hogy nincs pénzed?”…pedig tényleg kétszáz forint volt a pénztárcámban…Szóval azt is utálom mikor magyarázkodnom kell hogy nincs pénzem hogy elhigyjék.

    De egyébként nem tudom te hogy vagy vele, hiába tudom hogy az 5000 Won nem 5000 forint, akkoris látom a nullákat és többnek érzem a pénzt mint amennyi valójában…és ez tök rossz…És különbenis miért vannak itt nagyobb pénzek mikor Korea jobban áll nálunk pénzügyileg?

    • Váraljay Gabriel

      Igen ezt mondom én is, hogy több pénznek tűnik, pedig nem. Magyarországgal is ez volt a “bajom”, mert a szlovák korona ugye kisebb összegekről szól, de többet ér, de a won az más. Megnézem ha egy termék 100 wonnal is több mint a másik, pedig az csak 20 forint. :)))
      Aki nem ad azt nem nézzük le, mert az ő dolga. :)

  6. Tokki

    Szerintem itt Magyarországon már annyi negatív példát láttunk, hogy az adományokat lenyúlták nem is oda került ahova amire kérték, hogy az ember kétszer is meggondolja adjon-e. Amikor a homeless kéreget és látom, hogy nap mint nap issza a kannás bort én nem adok neki. ( Védem az egészségét LOL)
    Viszont karácsonykor a a cipősdoboz akcióban részt szoktunk venni.

    Adományt gyűjteni pedig nem tudnék , már azt sem szerettem amikor az oviban a csoportpénzért kellet kuncsorognom.

    Más, most olvastam ez az érdekes cikket: http://www.sg.hu/cikkek/90244/onkentesek_a_virtualis_koreai_hataron

    • Sjudit84

      Azért ez elég durva. Jót cselekedett és kapott egy órát mert spicli volt? Mármint értem én hogy nem akarják hogy Észak Koreát valaki szeresse (bár nem tudom hogy lehet itt az északot éltetni, nem látják milyen a helyzet ott??? Vagy már jólétükben nem tudnakmit kitalálni?) de azért nehogymár akadályozzuk valaki véleménynyilvánítását csak azért mert a miénkkel ellentétes! És ezek a fiatalok még jutalmat is kapnak magyarul csak megerősítik őket abban hogy ha nem az van ahogy ők gondolják akkor azt rögtön meg kell torolni valamivel…

    • Váraljay Gabriel

      Igen ezt a cikket én is olvastam. Hááát, nem biztos, hogy egy fiatal délen boldogabb mint ugyanaz a “testvére” északon. Attól, hogy ott diktatúra van még lehet boldog valaki. Nemrég voltak akik visszatértek (mert ígéretet kaptak, hogy nem lesz büntetés), szóval nem kell elhinni mindent amit látunk. A mostani vezér pedig szerintem valami nagyra készül, csak lassú lépésekben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük