browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Diáknak lenni Koreában

Posted by on 2012-10-04

Úgy tűnik a hallyu hullám megállíthatatlanul tör előre és ezt abból is látom, hogy egyre több olyan e-mailt kapok amiben a fő kérdés az, hogy miként lehet valaki diák, ösztöndíjas itt Koreában. Ötletem nincs, mert nem ez a szakterületem és nem is nagyon érdekel a téma, de azt tudom, hogy az ország, zene, filmek iránti rajongás szép dolog, de én speciel százszor meggondolnám, hogy itt akarok-e diák lenni.

Mónika leírta az egyik bejegyzésében, hogy maga a nyelvtanfolyam is brutális tempót diktál. Szerintem ennek fő oka az, hogy a koreai pedagógia nem veszi komolyan a terhelhetőséget (beszélhetünk pedagógiáról?), vagy az emberi lelket (?), és arra épít, hogy “figthing!” van, tehát meg lehet csinálni… szerintük. A diákok folyamatosan kimerültek és ezen nem is csodálkozom. A tudás agyba való bezsúfolása a lényeg. Konkrétan azt sem értem, hogy kisgyermekként mi a fenének a tradicionális koreai írás tanítása. Oké a hagyomány szép dolog, de kb. annyi értelme van, mint magyarként megtanulni a rovásírást (rossz példa, mert azt egyszerű, de a kínai jeleket minek?). Korea büszke a nylevére és minden ami más nyelven van, azt amúgy is divat lenézni. Így vannak a kínaival is, de amint a tradicionális írás a téma, azt tudni kell. Akkor mindjárt nem kínai. Ezt amúgy sosem fogom megérteni. Olyan mintha az iskolarendszer ki akarná készíteni a gyerekeket és élvezné a kínt. Értem én, hogy egy ország esetében nem a lakosok boldogsága a lényeg, hanem a GDP, de mégis túlzásnak érzem ezt.

Amúgy idéznék az MTI cikkből, ami azért megdöbbentő:

“Az iskolai és munkahelyi teljesítménykényszer, a hagyományos családmodell eltűnése, a segítségkérés miatti szégyenérzet, és a problémák ebből eredő elhallgatása egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a fejlett országok körében jelenleg Dél-Koreában a legmagasabb az öngyilkossági ráta.”

Hát hogy a fenébe nem… eleve a kommunikáció esélye mekkora, ha a szülők alig érnek rá? Oké ez Magyarországon is így van, de ott azért az a veszély nem áll fenn, hogy apa azért nincs otthon, mert a főnöke nem bírja hazahúzni a belét a munkahelyéről (nincs élete) és ezért apa sem jöhet el előbb… Aztán ha mégis, akkor apa már iszik a barátaival, elvégre neki is kell egy kis magánélet. Jó, anya még mindig ott van, de és itt most megállnék… baj van alapvetően a családdal is. Elég sok családtag szinte csak egymás mellett él és a gyerekeket a gyerekek nevelik, elvégre velük vannak egész nap. Haza csak sötétedés után érnek. Éjszakai életmodell van már fiatal kortól… ezen sem lehet már csodálkozni, normálisnak tartják és az a nemnormális (a világ többi része) aki nem így él. Én ezt meg tudom szokni, sőt szeretem, de akkor ne várja el senki, hogy másnap reggel kezdjem a napot, hanem mondjuk délben.

Ugyanez folytatódik a munkahelyen is, mert bizonyítani kell. Az adatok aggasztóak: naponta 50 ember lesz öngyilkos Koreában! 50!!! Kb. minden 30 percben öngyilkos lesz egy koreai. Na ez a nem semmi.

A teljes cikk itt olvasható: Több száz diákot kerget öngyilkosságba a szigorú felvételi rendszer Dél-Koreában

22 Responses to Diáknak lenni Koreában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük