browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

A reptértől a lakhelyig – Fukuoka (Japán)

Posted by on 2012-06-17

A képlet sosem egyszerű, mert az ember, a homo sapiens védi életterét, a nemzetek pedig megalkották a határokat, a jog pedig egyre kifinomultabban igyekszik az adott nemzeten kívülálló nemzet egyedei felé fitogtatni a szabályait. Így volt ez a japán vámon is. Én sosem voltam az USA-ban. Egyszer próbálkoztam a rendszerváltás után pár évvel, de már a nagykövetségen kiderült, hogy nem kellek én oda (mellesleg én fél évre készültem csak, a srác pedig aki velem jött nem akart visszajönni – őt kiengedték – ennyit a jogszabályokról).

Japán vámon ugyebár eszem ágában sem volt aggódni. Szállás van, papírok kitöltve, mi a para? Csapatunkat mindjárt két részre is választották. Japánokra és nem japánokra. A nem japánok koreaiak voltak, meg az útlevelek tekintetében egy magyar és egy szlovák is jött a gépen. Esküszöm zavaró, hogy a nationality-hez (ami az én értelmezésemben nemzetiség, de a vámon állampolgárságnak értelmezik), mindig slovak-ot kell írni, mikor magyar vagyok. Nem akarok kötekedést (Meg akarta téveszteni a hatóságokat?) ezért szlováknak írom be magam, sőt ha lehet Slovak Republic-ot írok be mindenhova, nehogy a gazdasági embargó által súlytott Szlovénia szülöttének nézzenek. Elég egy-két betű és úgy járok mint anno 1996-ban Doverben, ahol kedves angol úriemberek leszedtek a londoni buszról és drogcsempészek között töltöttem egy napot. :)

A japánokat egyébként nem érdekelte más, csak három dolog:

1. meddig leszek? (Tök mindegy, mert úgyis 90 napos vízumot ütnek be, ennyi időt meg egy halandó nem bír kiperkálni Japánban, mert irtó drága ország – bár már vannak ötleteim a hatékony túlélésre).

2. minek jöttem? – Itt jönne a “közöd?” népszerű magyar tinédzserek körében használt bunkóságmutató frázis, amit nem ajánlatos ellőni ilyen körökben. A vámoshölgy (van egy ilyen elméletem, hogy ha férfi vagy női vámoshoz menj, ha nő pedig fordítva) egyébként minden áron a biznisz dolgot akarta súlykolni. Ennyire üzletember öltözékem nem volt azért. :) Persze mondtam a menő látványosságok megtekintése dolgot. Szegény ha tudná, hogy Fukuokáról szinte semmit sem tudtam úgy érkeztem a városba.

3. hol fogok megszállni? – A papírról lemaradt a szállás neve, ami a foglalás visszaigazolásán sem volt ott. Nem látszott más, csak a vállalkozás neve, ami nem egyezett meg a szállással. Volt is nagy szemforgatás. Mi az, hogy nem tudom hova megyek? :) Az életben sokszor ez a szép amúgy. Utazni jó, mert utazni élvezet. Főleg ha nem tervezel meg mindent részletesen. :-)

Lényeg, hogy túlestünk a dolgon, de a Japánba való belépés bennem annyira katonai ellenőrzőpont szerű érzéseket generált, hogy ilyesmi lehet az USA vám is, csak ott gumikesztyűvel és prosztata checkinggel is megfűszerezik a dolgot.

Átértünk azon a jellegzetes ajtón, ami ugyebár szétnyílik és akkor villannak is a vakuk (már ha celeb az ember), de én nem voltam celeb. Táblával sem várt senki. :) Amúgy ez ám az érdekes érzés. Ott van az ember a világ másik felén, de a kutyát nem érdekli, hogy mi lesz vele. Kihez jött? Hova megy? Lesz-e mit ennie? Szerintem ilyen pontokon érezheti magát felnőttnek és felelősségteljesnek az ember.

Előkutatjuk a címet, japán kifejezések. Ötletem sincs merr kéne indulni. Laptopok, mobilok elő (Fukuoka reptéren ingyen wifi van ami elég jó minőségű, mert szinte a gépből kiszállva egészen a reptér kijáratáig van net), Google térképen keressük a pozíciónkat. El kell jutnunk egy metró vagy busz állomásra. Kimegyünk a reptér főbejárata elé. Ott vár egy busz. Welcome to Fukuoka. Fizetős? Hova visz? Visszalépek a reptérre, megkérdezem az információt. Hívjak taxit – hangzik a válasz. Az túl egyszerű lenne – gondolom. Nem vagyok lúzer, szeretek tömegközlekedni. Kiderül, hogy a busz egy repülőtéri járat, amely mindenkit átvisz a legközelebbi metró megállóig. Ez az állomás tulajdonképpen a belföldi járatokat fogadó reptér terminálja. Felszállunk. A buszos tényleg sokkal óvatosabban vezet, mint koreai kollégái, akik Forma 1 versenyzőnek képzelik magukat. A buszon koreai és japán nyelven folyik az utasok tájékoztatása. Fukuoka igazából Japán Bécse, ahova a magyarok (koreaiak) ruccannak át néha napján. Hogy keveredik fel két európai egy t’way járatra? :)

Lassan megérkezünk a belfölfi terminálhoz. Az idő szép, meleg van, de a nap már laposabban süt. Felfogom, hogy az autók, buszok “rossz oldalon” közlekednek, de még mindig hihetetlen, hogy Japánban vagyok. :)

Kezdem értékelni, hogy nem egy napon indulunk vissza Szöulba. Fukuoka nem Tokió, nem is Oszaka, de attól még Japán. Itt vagyok, ahova sosem hittem, hogy eljutok. Nagyon jó érzés nem egy irodában ülni és vágyakozni messzire el (miközben az ember végig dolgozza a nyarat, abban a reményben, hogy ez a nyár lesz az utolsó és kilép a mókuskerékből). Nagyon jó megélni…

Kiszállunk, a japán utitársak kedvesek, mindenki előzékeny, mosolyog. Irány a metró. A képlet ismét nem egyszerű: Melinda szavaival élve “megbotránkoztatóak ezek a jelek”. :) Röhögünk, de ötletünk sincs merre van az állomás, ahova mennünk kéne. Tipródás, de közben ott van az “úgyis megfejtem, mert szeretem az új dolgokat” érzés. Egy rendőr odajön (Szöulban ez nem szokás!) és very töri angollal felajánlja a segítségét. Kézzel lábbal magyaráz a metrótérkép előtt. Valahol át kell szállnunk. Ez a része nem világos, de üsse kő jussunk el a fukuokai Deák térig (egyébként Tenjin állomás), ahol minden száll összefut, aztán majd jöhet a következő lépés.

Jegyet kell venni, de kéne tudni mi a vonal neve, mert ez az első kérdése az automatának. Az automatákon érezhető, hogy nem mai példányok. DOS fut rajtuk, vagy valami speckó pre-grafikai környezet előtti rendszer. Lassan rájövünk mit kell megnyomni (van angol menü). Közben röhögünk a sok ismeretlen jelen. Hangulhoz vagyunk szokva nem a japán jelekhez. Na itt kezd egy olyan érzésem lenni, Japán egy másik bolygó. Mindent másképp csinálnak. Elektronika mindenütt, ok Korea is ilyen, de Japán régebbtől, már a génjeikben van. Megvesszük a jegyeket 250 yen fejenként (750 HUF) és megyünk kb. 15 percet (?). Elképesztő árak! Ennél a BKV is jobb.

Japán egy irtó drága hely, persze a fizetések is jobbak, de én nem itt dolgozom (megjegyzés: szerencsére). Turistaként igencsak mélyre kell nyúlnia valakinek ha ide akar jönni. A megyar zseb pedig lehet elég mély, de az alján csörög csak valami. Ettől függetlenül azt hiszem Japánt is “meg lehet csinálni”, ahogy Dél-Koreát is. Remélem nekem elhiszi valaki.

A metró teljesen más mint Szöulban. Látszik ezen is, hogy régi. A sínektől a teret itt csak magasított falak védik az öngyilkos jelöltektől.

Leülünk. Végre van idő megnézni az arcokat. A japánok a koreaiakkal ellentétben sok arcúak. Nyilván a koreai nép sem egy sablonra készült, de a japánok nagyon nem egyformák. Van itt mindenféle bőrszín árnyalat, a fehértől a sötétig. Nem ritka a tőlem magasabb japán sem. Minden nő és férfi eltérő stílusú és arcfelépítésű. Hihetetlen, ez idági nem esett le. A nők ha egykorúak is eltérő stílusú ruhákban járnak. Sok lánynak szőkítve van a haja, fiúknak is. Sok srác nőies, kihúzott szemekkel, viccelődnek a saját kis klikkjükön belül a csajokkal. A lányokon gyakori a mangákból ismert térdig érő harisnya. A csótányroppantó még mindig menő, akkor is ha a világ ezt mér el is felejtette. Némelyek nagyon extrémen öltözködnek. Mindenki mással tűnik ki. Koreában ezért már keresztre feszítették volna a fiatalokat. A japán társadalom sokkal elfogadóbb. Évszázadokkal előbbre vannak Koreától. Lehet gazdaságilag csúsznak lefele és az országnak nem tett jót a földrengés, Fukushima és a japán cégek fokozatos leépülése… de Japán már akkor befogadta a nyugatot, amikor Koreába még tilos volt külföldiként a belépés. Ők elzárva maradtak. Az elzárt ember pedig képes elhinni, hogy különlegesebb a többinél…

Tenjin állomáson leszállunk. Feljövünk a metróból. Merre tovább? Egy metrós tisztviselőt megkérdezek, mutatom a papírt a következő állomás nevével. Töri az angolt, de a left és right szavakat tudja használni. Fel kell mennünk valami második emeletre. Megköszönöm a segítséget és megyünk tovább. Felérünk egy pláza szerűségbe, ahol sok Park Bom (2NE1) szerű lány siet épp valahova. Leesik, hogy Bom inkább a japán stílust követi, mintsem a koreait. Folyamatosan mosolygunk a cukin öltözködő és magassarkúban normálisan menni nem tudó lányon. Nem viccesek, aranyosak. :) Jól áll nekik.

Egy állomáson találjuk magunkat. Újra jegykiadó automata. Itt már nem az állomások nevei alapján kell jegyet választani és fizetni. Itt már tudni kell a pontos összeget. Ijiri állomás. Ide akarunk eljutni. A térkép segít az összegben is. Újabb 240 yen (720 HUF) bánja fejenként. Eszméletlen, de bedobáljuk az aprókat. Szomjasak vagyunk, egy standnál üdítőt, vizet veszünk.  Ezek is drágábbak mint Pesten, vagy Szöulban, vagy a világ többi részén. Ilyenkor viszont semmi sem drága. Van egy cél, hogy idejöjjünk és körülnézzünk. Nincs helye a kicsinyességnek. Még szoknom kell a yen-t. Ismeretlen érmék. Van amelyiken nincs összeg sem, csak egy lyuk. Folyamatosan mosolygunk.

Az állomás egyébként modern. Tenjin Fukuoka központja. Ami ezen kívül van egyesek szerint nem érdekes. Ami nagyon tetszik, hogy a japánok a koreaiakkal szemben nem rohannak. Ez persze lehet fukuokai szokás is, mert állítólag az őrültek Tokióban “tolják az ipart”. Az igazi munkamániások oda költöztek. Ebből a szempontból Fukuoka mediterránabb. Amúgy is az egyetlen japán nagyváros, amelynek van tengerpartja.

Az állomás eléggé jól informál, de azért csalóka hogy ez a végállomás. Igenis el lehet téveszteni az irányt. Irány csak egy van, de inkább arra kell figyelni, hogy az ember túl ne lőjön a célon. Nekünk sikerül. :) Az nagyon is rendben van ugyanis, hogy 5 megállót kell mennünk Ijiri-ig, de nem mindegy milyen vonattal. Irány csak egy van, de a kék (local) áll meg minden fűzfánál (vagy stílusosan, cseresznyefánál). Mi persze felszállunk egy local feliratú vonatra, amely átváltott extra express-re (pirosra). Ezért ez elvisz egészen Futsukaichi-ig. Állva élmény az ilyen. Olyan érzése van az embernek, mintha a Déliből a Kelenföld állomásig akarna csak menni, de a vonat csak Érden állna meg. Nembaj, van idő megnézni az embereket. Már nagyon éhesek vagyunk, kínunkban mosolygunk.

A következő kék vonattal visszaindulunk Ijiribe. Ez a vonat már kényelmesebb. Az ülések pedig nagyon kreatívan alakíthatóak. Íme egy rövid videó az irányváltásról:

A vonatok tiszták, de ezek is tele vannak reklámmal. A vonatot kísérő kalauz szerű egyén (aki ugyebár nem kezel jegyet) előre bemondja minden állomás nevét. Nagyon sokat beszél. Szinte végigbeszéli az egész utat. Elnézést és türelmet kér, ha az egyik expressz miatt félre kell állnunk. Mindegy, egy szó kevés annyit nem értünk a nyelvből. Átfut az agyamon, hogy japánul is tanuljak-e, de elhessegetem, hiszen még a koreai nyelvtudáson is van mit dolgoznom. Félelmetesek a jelek. Ez nem hangul, itt minden kifejezésnek van egy jele, és ezeket akkor is meg kell tanulni ha az alap írásjeleket már tudja az ember. Most ez megrémiszt. Az állomások nevei amúgy megjelennek a monitorokon angolul is. Pánikra nincs ok, de belegondolok, hogy mennyi energia is, míg egy ember elkezd biztosan mozogni egy kultúrában… nyelvtudással… meg mindennel.

A kütyük használata szempontjából ugyanaz van mint Koreában (elvégre itt hamarább is ez volt): aki él és mozog a mobilját bújja, zenét hallgat, híreket olvas, e-mailezik.

Közben azon kapom magam, hogy mindenkinek a lábait nézem. Ázsiában ugyanis nem nagyon figyelnek a lábai esztétikai, vagy higiéniai részleteire. Ez elég kiábrándító tud lenni. Koreában ez hatványozottan igaz, Kína pedig állítólag világbajnok az igénytelen lábak terén. Koreában nem egyszer előfordul velem, hogy van egy nő aki tetőtől bokáig elbűvölő, aztán a tekintetem megtalálja a lábát és egy pillanat alatt kiábrándulok az ázsiai nők szépségéből. Nem vagyok lábfétises, de Japánban rákaptam ezekre a részletekre. Mindenki lába rendben volt. Plusz egy piros pont Japánnak!

Japán a mangák, képregények őshazája. Itt nem ciki felnőttként sem a képregény olvasás. Vonaton meg idő is van rá. Sikerül is elkapnom egy menedzsernek látszó helyi lakost. :)

Menet közben megérkezünk Ijiri állomásra. Kiszállunk és már csak pár száz méterre lehetünk a céltól. Jelszó nélküli wifi nincs sehol. Se e-mailek, se Google térkép elérési lehetőség. Ilyenkor az okostelefon egyenlő egy darab téglával. A reptéren még betöltött adatok alapján megsaccoljuk merre is lehet a szállás. Elindulunk egy irányba, majd az utcaneveket nézegetve megállunk egy sarkon. Szinte másodperceken belül ott is terem egy japán srác, aki elmondása szerint az USA-ban tanult. Az angolja tökéletes, akarom mondani amerikai. Megkérdezi mit is keresünk? Honnan is jöttünk? Miért éppen Fukuoka? A válaszomon elneveti magát. Érti a lényeget. Lassan odaérünk a helyszínhez, ami már egy másik történet.

18 Responses to A reptértől a lakhelyig – Fukuoka (Japán)

  1. Sjudit84

    Váháháááá :)

    Na jó, már mondtam hogy nekem Japánnal szemben jó adag előítéletem van, de a leírásodnál szinte végig bólogattam, mert mintha igazolni látszana minden egyes előítéletem. :)
    Egyébként nem tudtam hogy Japánban is bal oldalon vezetnek :S Sose tudnám megszokni…

    • Váraljay Gabriel

      Mindent meg lehet szokni. Angliában is ilyen a közlekedés, meg még vagy 11 országban Japánon kívül. Emberek élnek ott is, van aki átköltözik és “átszokik”. Szerintem ez a legkevesebb. Japánban nem találtam a helyem, de azért meg bírnám szokni. :)

  2. Sjudit84

    Különben amennyire utálom hogy Koreában nem lehet az ember egyéniség vagy más, annyira utálom hogy Japánban meg mindenki olyan rohadt extrém…Úgy látszik nekem semmi se jó. :)

    • Váraljay Gabriel

      Nem mindenki extrém, csak egy bizonyos százalék. Szerintem nem nehéz megszokni. :)

  3. Phie

    nem kell beszarni a kanjiktól. jó mondjuk azelőtt én sem tudtam, hogy az olvasásba is bele lehet izzadni…de van sok könnyebbség a japánban a koreaival szemben

  4. 杏桃来春

    “Ettől függetlenül azt hiszem Japánt is “meg lehet csinálni”, ahogy Dél-Koreát is.”

    Simán :)

  5. 杏桃来春

    ”Van amelyiken nincs összeg sem, csak egy lyuk. ”

    Az összeg rajta van, csak nem arab számokkal :))) (五:5)

    • Váraljay Gabriel

      Na jólvan, akkor a legközelebb a forintra is rovásírással lesz felvésve a szám, a külföldiek meg agyaljanak, hogy mi az. :)))) Amúgy köszi az infót.

      • 杏桃来春

        :))

        Plusz még hivatalos papírokon se mindig a nyugati időszámítást használják, hanem császárit. Idén Heiszei császár 24. éve van :)

        Egyébként a közlekedés tényleg drága, főleg, ha az adott helyen nincs más alternatíva…a kaja, ruha megoldható olcsón is. A lakbér meg aszerint is változhat, hogy melyik városban, vagy a városon belül hol bérel lakást az embör.

    • Váraljay Gabriel

      Timi, ez megint csak javarészt fozózás és show business. Persze láttam extrém öltözékeket, meg ilyen lányokat is, de ez nem általános, csak jelen van a hétköznapokban. A lolita kifejezést most hallottam először erre az öltözékre. :) Szerintem cuki. :)

      • Timi

        ahha,értem:D azt hittem sok ilyen ember van japánban mert az animéken,mangákon és persze a cseresznyefákon kívül én legtöbbet a lolitákról meg a jrock stílusról találok dolgokat japánnal kapcsolatban:D

  6. 杏桃来春

    Timi:

    Én lolitát az elmúlt 4 év alatt összesen ha 1-2 alkalommal láttam….viszont Disneylandben elég sok a jelmezes lány, pl http://stat.ameba.jp/user_images/20111027/00/gentlecookv32/66/53/j/o0450067411572469596.jpg

    De biztos nem rájuk gondoltál :))

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.