Tegnap szinte fórummá alakult az egyik blogbejegyzés alatti hozzászólás rész, mert annyira elszabadultak az indulatok (persze jó értelemben) a koreai nemekkel kapcsolatban. Én továbbra is azt állítom, hogy a szenvedély nem nagyon van jelen a férfi-női kapcsolatokban, de van aki ezt másképp látja. Én persze egy kívülálló vagyok, aki semmit sem tud a koreai párkapcsolatokról. Csak azt tudom amit látok, amit látok pedig a következő:
Mi ugyebár egy alapítványnál vagyunk, melynek hangulata inkább egy nagy családra emlékeztet (közös éneklés, néha tánc, evések, esküvők, hétvégi programok stb.), mintsem egy „cégre”. Mégis (!) nincs semmi jele annak, hogy itt párok / házaspárok dolgoznak. Hetekbe, sőt hónapokba került rájönnünk, hogy X és Y egy pár. Az ok, a konfuciusi elrendezés (hogy egyem a zúzáját ennek az embernek, komolyan). Értem én, hogy szép a női és a férfi nem teljes mértékű szeparálása és azok találkozását a lehető legminimálisabbra kell csökkenteni (lásd a nők a nőkkel vannak, a férfiak a férfiakkal napközben, csak egy magyar pár alias mi vagyunk a kakukktojások), de azért ez kissé sok(k)nak tűnik 2012-ben.
Szóval 2 napja derült ki, hogy ma dupla esküvő lesz (és amikor a kedves olvasó ezen sorokat olvassa, akkor ezen már túl is vagyunk). Az egyik párról tudtunk már egy hónapja, míg a másik párt ma tudtuk meg. Hát így megy ez errefelé. Lehet megint támadni az állításom, de mint már említettem párszor én szubjektíven tudok csak írni: azt írom amit megélek, nem azt amit általánosságban elvárna tőlem bárki is. Koreának vannak szép és európaiként kevésbé szép oldalai. Ez sem jó szó, inkább hívjuk számunkra érthetetlennek. Még mielőtt kifejteném az előbbi gondolatot, margóra megjegyezném, hogy tegnap volt egy „ceremónia” szerűség, amelyen részt vettünk, és ott is a két új pár (habár az első sorban ült, mégis) férfi és női oldalra volt ültetve. 1 nappal a házasságkötés előtt! Oké ez amúgy is gyenge indok, mert később sem valószínű, hogy együtt fognak mutatkozni, maximum a „külvilágban”.
Az indavideón 
A cím nem véletlen, ez az eredeti neve a Sejongról szóló kiállításnak (The Story of King Sejong). Szöul szívében talán az egyik legnagyobb sugárút közepén nem messze a Kyongbokkung palotától és egy köpésre az Amerikai Nagykövetségtől áll egy szobor. Sejong király szobra.
Ahogy többen kértétek, elkezdeném a koreai vállalati / üzleti kultúra című cikksorozatomat. Természetesen sokat olvasok a témában és egy tanfolyamon is részt veszek. Azon vagyok, hogy érthetővé tegyem a tanultakat, tehát csapjunk is a lovak közé!
Azért a kemény dolgok tőlem 60 kilométerre történnek. Hihetetlen komolyan. Míg mi itt a világ tech-ben leggazdagabb és leggyorsabb internetű városában vígan tengetjük napjainkat, addig a DMZ-n, azaz a demilitarizált zónán túl északon épp ezreket kínoznak, százakat végeznek ki naponta. Meg amit el sem tudok képzelni. Sosem bírtam az ilyen filmeket, mármint amikor emberek emberekkel olyan dolgokat tesznek, ami nekik is fájna. Kell hozzá egyfajta agy és értelmi állapot. Nem IQ-ra gondolok, mert az IQ képes tömegpusztító fegyvereket is alkotni, az IQ képes elméleteket gyártani és mindezt megtámogatni demagógiával. Mindenre van tudományos, társadalmi magyarázat. Filozófiákkal mindent be lehet adagolni, pláne ha egy olyan népről beszélünk, akiket Konfucius „elvtárs” olyan rendszerbe nevelt, amelyben nincsenek kérdések. Az alap az alázat és a társadalmi rétegek elismerése. Ha idősebb, akkor igaza van, ha műveltebb akkor is, ha meg a vezér akkor nem szabad megkérdőjelezni a szándékait, tetteit. Talán még wc-re sem jár, hiszen ő a mindenható (legalábbis ilyen legendák terjengtek Észak-Koreában az előző vezérről).
Igen, lassan elérkezik a turista vízumom határideje. Pontosabban június 19-ig tartózkodhatom legálisan Koreában, persze leleményből sosincs hiány és én még nem döntöttem el, hogy mi is legyen a közeljövőmmel (Koreában maradjunk vagy utazgassunk tovább „mert utazni élvezet”). Lényeg, hogy a lelemény az, hogy kirepülünk valahova és újra visszajövünk, ezzel is plusz három hónappal meghosszabbítva a koreai „élvezeteket”. :)
Az egyik legmeglepőbb dolog számomra az önkéntes munkához való hozzáállás volt. Itt mindenki volt, lesz, vagy már önkéntes. Nem vicc. Amikor még otthon keresgettem az önkéntes helyeket, akkor egy teljesen más képet láttam Koreáról. Láttam azt, hogy egyesek hontalanokat étkeztetnek, vannak árvaházi munkák és idősekkel való foglalkozások. Külföldiként ezeket a helyeket „megkaparintani” szinte lehetetlennek tűnt. Az ország egyébként is valahogy USA-Kanada „vágyban” él, amit nem tudok megmagyarázni. Tény, hogy szeretnének nyitni kifele, de valahogy az amerikai nyelvet beszélőket keresik és várják az elsők között. A többi ázsiai országban dögivel van önkéntes munka, itt pedig mintha lehetetlen lenne találni, legalábbis otthonról ezt láttam.
Az ember még akkor is ha tudja nincs egyedül, hajlamos magát egyedinek tekinteni. Márpedig „Korea-őrültekből” is van elég Magyarországon. :-) Itt egy levél, amit nemrég kaptam. Azóta a levélíró hölggyel nagyon jó levelező kapcsolatban vagyok és irtó sok közös témát találtunk természetesen a Korea-őrültségen belül. Ezt a kifejezést nála olvastam először, ezért merem csak használni.
Amikor megírok egy-egy posztot, sokszor kavarognak a gondolatok bennem. Tudom, tudom, gondolkozzak egyszerűen, de elég nehéz egyszerűen gondolkozni mikor arra gondolok, hogy vajon mindent le kéne-e írnom, vagy inkább cenzúrázzam önmagam. A mostani cikk egy kicsit őszinte lesz és lehet sérteni fog egyes embereket, illetve hitnézeteket. Inkább nem hallgatom el, és maximum megkapom a magamét a hozzászólásokban.
A koreai konyha lassan már nemzetközi szinten ismertnek mondható. Mindenki tudja, hogy iszonyatosan sok zöldséget használnak (ami a mai elműanyagosodott, junk-food kaják által uralt világban egyenesen jól jön). Épp tegnap mutatott nekem valaki itt egy táblázatot, amely a világ nemzeteinek elhízottsági %-át mutatta. Hát a magyarok elöl voltak a listán, a szlovákok pedig még előbb. Magam sem értem (úgy tűnik keveset jártam haza). Lényeg, hogy mi mióta itt vagyunk 4-5 kilót biztosan ledobtunk. Mérleg nehezen elérhető helyen van (vendéglátóink szobájában), így magunkat megmérni csak akkor tudjuk ha a gyerekek kihozzák játszani. :-)